Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Klamár Zoltán: "Szedte ám a szedem oszamot!" Élethelyzetek és nyelvi kontaktusok Észak-Bácskában
Példáink egy nagyobb merítést mutatnak, hiszen Bácskossuthfalváról (Stara Moravica), Horgosról (Horgos), Kishomokról (Mali Pesak), Magyarkanizsáról (Kanjiža), Martonosról (Martonoš), Nemesmiliticsről (Svetozar Miiedé), Oromhegyesről (Trešnjevac), Topolyáról (Bačka Topola), Velebitről (Velebit) és Szabadkáról (Subotica) valók.4 A nyelvi kontaktusok sok-sok érdekes beszédhelyzetet eredményeznek, melyeknek summájaként olykor szólások, szóláshasonlatok is keletkeznek.5 A továbbiakban ezeket az egymondatnyi terjedelmű, közösségi alkotásokat vizsgáljuk, illetőleg azokat a nyelvhasználati szituációkat mutatjuk be, melyek eredményeként létrejöttek/létrejönnek e folklór- és nyelvi gyöngyszemek. A proverbiumokat vizsgálva megállapítható, hogy azok társas, szociális termékek.6 Igen sajátos és igencsak sarkosan megfogalmazott kép alakult ki a magyarokban a velük nyelvi érintkezésbe került szerb és bunyevác népcsoportba tartozókról. Ez a megállapítás fordítva is igaz. Hiszen sok, kártya miatt koldusbotra jutott birtokost láttak a Bácskában élők. A vagyont elherdálok, a lecsúszók példája általánosításra, sommás megállapításra adott okot. Ezt tükrözi a következő szólás: Maáar je loš gazda, ali dobar je slugal (A magyar rossz gazda, de jó szolga!7) Ezen azonban nem szabad csodálkozni, hiszen a gyakorlati kapcsolatokból leszűrt, tipikusnak vélt jelenségek alapján születtek meg a megállapítások, melyek az alkotó közösségek átlagemberének szóltak/szólnak.8 Mint azt látni fogjuk, a bemutatásra kerülő anyagnak csak egy részét teszik ki a szólások és szóláshasonlatok. Példáink jobbára a megfigyelések eredményeként kerültek lejegyzésre. Kevésszer fordult elő, hogy rákérdezéssel gyűjtöttünk. Történt mindez azért, mert valójában nehéz olyan nyelvi szituációt teremteni, melynek eredményeképpen értelmezhetővé válik egyegy nyelvi formula vagy az alkalomhoz igazított proverbium.9 4 A 2001. évi népszámlálási adatok lakossági arányait adjuk közre. Szabadka kivételével, ahol horvátokkal és szerbekkel él együtt a magyarság, másutt többnyire szerbekkel lakik együtt a magyar etnikum. Bácskossuthfalva: 5699 lakosból 4795 magyar (84,14%), Horgos: 6325 lakosból 5302 magyar (83,83%), Kishomok: 115 lakosból 115 magyar (100%), Magyarkanizsa: 10200 lakosból 8825 magyar (86,52%), Martonos: 2183 lakosból 1897 magyar (86,90%), Nemesmilitics: 3169 lakosból 1455 magyar (45,91%), Oromhegyes: 1868 lakosból 1797 magyar (96,20%); Topolya: 16171 lakosból 9582 magyar (59,25%), Velebit: 366 lakosból 59 magyar (16,12%), Szabadka: 99981 lakosból 34983 magyar (34,99%). Forrás: www.statserb. gov.rs letöltés: 2011. augusztus 15. 5 A szólások és szóláshasonlatok rövid, tömör meghatározása a Néprajzi Lexikon szerint a következő: „szólás: 1. egy nagyobb közösségben, szájhagyomány útján terjedő szókapcsolat vagy mondat: a közmondásoknál kevésbé tanító műfajú, közvetlenebbül magában foglalja a történést, amelyet egyúttal értelmez.” SZEMERKÉNYI Ágnes - TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1982. 74-75. A szóláshasonlatról az alábbi meghatározás található az idézett műben: „szóláshasonlat: egy közösség tudatában élő, állandósult kifejezési forma, amely szemléletesen, képszerűen fejti ki a hasonlított értelmezését. A szóláshasonlatban általában utalás van egy egyszeri megtörtént eseményre, amelyet azonban gyakran elmos az emlékezet, s már csak alkalmazási körét ismerik.” SZEMERKÉNYI Ágnes 1982. 75-76. A Magyar Értelmező Kéziszótár a szólás címszó alatt tárgyalja mindkét proverbium meghatározását: „szólás fn 2. Közkeletű, sajátos stílusértékű, állandósult szókapcsolat (amelynek jelentése alkotó szavainak külön-külön vett jelentéseiből már nem érthető.” A szóláshasonlatról még szűkszavúbb definíciót találunk: „Közkeletű, állandósult (fokozást kifejező).” MÉK 1985. 1302-1303. 6 TOLNAI Vilmos 1935. 389. 7 PAPP György 2004. 126. 8 Vö.: SZEMERKÉNYI Ágnes 1988. 217. 9 A gyűjthetőség szempontjait illetően nagyon eltérnek a vélemények: „...mindenki tudja, aki frazémákat gyűjtött, hogy milyen nehéz, tervszerűen szinte lehetetlen, de ugyanez vonatkozik a jó tartalmi, használathelyzet-mutató kiegészítésre is”. PAPP György 2007. 72. Ennek mond ellent a következő megállapítás: „A közmondás a klasszikus folklórműfajok között az egyetlen, amelyet szinte bárhol, bármikor lehet gyűjteni”. SZEMERKÉNYI Ágnes 1988. 220. 112