Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)
Hatházi Gábor: A déli Kiskunság 14-15. századi kincsleletei és azok lehetséges kun vonatkozásai
I1AT11ÁZ1 G ABOR: A DÉLI KISKUNSÁG 14-15. SZÁZADI K1NCSLELETE1 ÉS AZOK LEHETSÉGES KUN VONATKOZÁSAI Hatházi Gábor A déli Kiskunság 14-15. századi kincsleletei és azok lehetséges kun vonatkozásai A hazai és nemzetközi szaktudomány a 14-15. századi magyar viselettörténet és ötvösművészet meghatározó, szinte „emblematikus" emlékcsoportjaként tartja számon azt a három kincsleletet, melyek a Dél-Kiskunság egy meghatározott, alig 30 kilométeres körzetében kerültek 1876 és 1962 között napvilágra (1. térkép). A Kiskunhalasfehértói és -alsóbodoglári, valamint a kelebiai együttesekről van szó. E kincseket a kutatók többsége — a bennük előforduló tárgytípusok túlnyomó részének jellegzetesen nyugat európai, gótikus mivoltából kiindulva — az előkerülési terület történetiségével nehezen egyeztethető művelődéstörténeti keretekbe helyezi: a fehértóit jómódú lovagi, a bodoglári leleteket szerényebb nemesi, a kelebiait arisztokrata főúri család hagyatékaként értelmezi. Sőt, a fehértói és kelebiai együttesek egyes feliratos díszlemezei alapján közkeletűvé vált az a nézet is, hogy e kincsek írott forrásokból ismert, 14. századi konkrét magyar személyekhez köthetők. 1 Ezzel szemben Eri István a csólyosi pogány harcos-sír értékelésekor már az 1950-es években felvetette, hogy a fehértói és bodoglári együttesek a Halas-szék területén kerültek elrejtésre, így nem zárható ki kapcsolatuk a kunsággal/ Pálóczi Horváth András az 1980-as években ugyanerre a következtetésre jutott, és az időközben előkerült kelebiai lelettel kiegészülő kört egyenesen a magyarországi kun régészeti emlékanyag önálló, (D.) csoportjaként határozta meg. 1 Indoklása szerint „habár e kincsek összetételében, a tárgyak stílusában semmiféle keleties, nomád jellegzetességgel nem találkozunk, elrejtésük helye miatt mégis arra kell gondolnunk, hogy némelyikük kapcsolatba hozható a kun lakossággal, elsősorban annak veze1 Az álláspontokra és irodalmukra az egyes kincsleletek tárgyalása során térek ki részletesen. 2 ÉFÜ 1956, 150. 3 PÁLÓCZI HORVÁTH 1985, 97. tő rétegével." E fontos, az általános megítéléstől jelentősen eltérő nézeteknek sajnos nem szentelt kellő figyelmet a kutatás. Visszhang nélkül maradt V. Székely György 1999-ben napvilágot látott, figyelmeztető észrevétele is, a kelebiai lelet egyik díszlemezének heraldikai értelmezésével kapcsolatban. 4 Sokáig nem került sor a kincsek lelőkörülményeinek, tárgyi anyagának, s az értelmezésükhöz segítségül hívható írott források behatóbb vizsgálatára sem, mely elvethette, avagy igazolhatta volna az alternatív „kun értelmezés" létjogosultságát. Jómagam az 1980-as évek végétől több ízben, s több szempontból tettem kísérletet erre. 5 eredményei a következőkben foglalhatók össze. A Kiskunhalas-fehértói kincs A lelet 1876-ban került napvilágra a mai Kunfehértó határában, a település nevét adó víz leapadt medréből (2. térkép). A 13-14. század fordulója15. század eleje közé keltezhető darabokat tartalmazó anyag egy, a 14. század középső harmadára tehető, gótikus stílusú aranyozott ezüst csészébe rejtett ékszer-együttes. (1. kép, 2. kép 1-8., 3. kép 1-5.) A minimális veszteségekkel múzeumba jutott ékszeranyag 3 darab vésett díszű kerek-, és 1 darab rombuszalakú, öntött lemezfejes 14. századi ezüst gyűrűből, (1. kép, 2. kép 2—4.>, 2 darab — már a 15. század elejére tehető — öntött pecsétgyűrűből (1. kép, 2. kép 5.), továbbá egy, a 13. század végéről illetve a 14. század első harmadából származó ezüst ruhacsatból (2. kép 6.), végül 13 darab gótikus mintakincsű, 14. századi préselt 4 V. SZÉKELY 1999, 49-58. 5 HATHÁZI 1988, 110-1 13., 115-117.; 2000, 255268.; 2004, 89-90., 143-144., 148-150.; 2005. 70144., 154-187. 6 A fehértói lelet elveszett-elkeveredett gyűrűit lásd Klösz György felvételén. ( 1. kép) 67
