Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)

Sárosi Edit: Újabb kutatások a középkori Szentkirály faluban

KUN-KÉ P" A MAGYAR

O R SZÁG1 KUNOK HAGYATÉKA ket találtunk, melyek a falak mentén elhelyezkedő tető-tartó oszlopok, cölöpök támasztékául, illetve részben az itt elhelyezésre kerülő takarmány szárazon tartását szolgálhatták. Sajnálatos módon az objektum keleti felének teljes feltárását, a közeli református paplak vízellátását szolgáló modem vízvezeték általi bolygatás miatt, nem lehetett elvégezni. A veremtől délre azonosítottunk egy kutat is, mely a pincével egyidős lehetett. Ennek legfelső betöltési szintje szintén a 16. századi udvarszint volt, míg a betöltésének legkorábbi rétegei a 14. századból származnak. A kutat kb. 2-2,30 méter mélységig sikerült feltárni, ekkor a talajvíz megjelenése, illetve a használatban levő temető közelsége miatt, a feltárást felfüggesztettük. A későközépkori település kutatása szempontjából a feltárás fő tengelyét a falu főutcájaként azonosított út-utca képezi, melynek több szakaszát korábban Pálóczi Horváth András is feltárta.

1 Az út két oldalán a későközépkori település számos objektuma, illetve a kutatás sajátságaiból adódóan kisebb részlete került elő, többek között két lakóház része, egy gazdasági épületként azonosított objektum. (2. kép) A középkori főutca Az azonosított északnyugat-délkeleti irányú út a feltárt terület teljes hosszában, mintegy 35 méter hosszan, és 8-9 méteres teljes szélességében került dokumentálása. Az út felszínét a szántás részben megbolygatta, főleg a kutatási terület kissé mélyebben fekvő középső harmadában, ahol az út felülete szinte teljesen elpusztult. A terület egyéb részein az útfelület összetéveszthetetlen, világossárga, erősen lejárt, szinte beton keménységű agyagos anyagú felszínként jelentkezett, melyben az egykori szekerek által kijárt nyomvályúk is jól azonosíthatóak voltak. Szerkezetileg az út vékony, lemezes döngölt rétegekből rakódott össze, vastagsága az átvágások szerint 20^10 cm között változott. Az út felszínét minden valószínűség szerint gyakran és tudatosan építették-javították, a kátyúkat rendszeresen betö3 PÁLÓCZI HORVÁTH 1976, 286-287. medékelték. Az út két oldalán összefüggő, többször megújított, feltehetőleg a csapadékvíz elvezetését szolgáló árokrendszert tártunk fel. Az árkon a telkekre való közlekedést rögzített fapallókkal oldhatták meg, erre utalhat az út déli oldalán az árokban feltárt, az épülethez igazodó cölöplyukpár. (3. kép) Az út felszínéről a vártnál kevesebb, főleg 15-16. századi leletanyag került elő: apróra tört cseréptöredékek, állatcsont-darabkák, illetve egy 1610-es évekből származó érem, ami az út használatának, illetve a település felhagyásának idejét jól mutathatja.

4 A falu morfológiai fejlődésének alapvető kérdése az út, illetve az utca rögzülésének datálása, azonban ehhez sajnos az előkerült leletek, illetve az út átvágásából származó adatok viszonylag kevés támpontot nyújtanak. Erre vonatkozó információt tartalmaz az a gödör, mely az út egyik átvágásakor került dokumentálásra. Ebben az esetben szerencsés módon az úttest rétegei egyértelműen takarják a gödör rétegsorát. Mivel ebből az objektumból a 15. század első felére keltezhető kerámiaanyag került elő, ez alapján az út nyomvonala a 15. század elejénél hamarabb nem rögzülhetett. A középkori út felszíne felett kb. 40-50 cm-rel magasabban, közvetlenül a modern szántás alatt, foltokban előkerült egy a középkori úttal majdnem teljesen egyező nyomvonalú, újkori (18-19. századi?) út is. Az újkori út a középkori úttól eltérően sötétbarna-fekete, ledöngölt humuszos talajként jelentkezett, melyben szintén dokumentálni tudtuk az egykori szekerek kereke által kivájt vályúkat. A középkori és az újkori út között leletet nem tartalmazó, nagyon tömött, humuszos, fekete talajt dokumentáltunk, mely a falu 17. századi elnéptelenedése utáni lakatlan, puszta-állapotot mutathatja. A középkori út nyomvonalának továbbélése bizonyára nem a véletlen müve, ez egyrészt magának az útvonalnak (Kecskemét irányából Kécske, Szolnok, illetve Alpár, Ug felé) jelentőségét jelzi, másrészt a kontinuitás régészeti dokumentálása fontos adalékokkal szolgálhat a Duna-Tisza köze középkori úthálózata vizsgálatának módszertanához.

5 (4. és 5. kép) 4 PÁLÓCZI HORVÁTH 1976, 280. 5 PÁLÓCZI HOTVÁTH 2000, 123. 234