Rosta Szabolcs szerk.: Kun-kép - A magyarországi kunok hagyatéka (Kiskunfélegyháza, 2009)

Rosta Szabolcs: Új eredmények a kunok Duna-Tisza közi szállásterületének kutatásában

ROSTA SZABOLCS: ÚJ EREDiMÉNYEK A KUNOK DUNA-TISZA KÖZI SZÁLLÁSTERÜLETÉNEK KUTATÁSÁBAN Árpád-kori település helyére telepedett kun szállás. Ebben az esetben valószínűnek tűnik annak teljes pusztulása, hiszen immár kun néven, új település jön létre. A Tarjányi kereszt környéki lelőhelyről, annak azonosíthatatlansága és futóhomok általi elborítása következtében olyan kevés információnk van, hogy állást nem foglalhatunk még a település fennállására vonatkozólag sem. A 15. század végén már a mezővárosiasodás útján lévő Félegyháza, Monostor és Péteri/Peder településeken, a tatárjárást megelőzően is volt élet. A rendelkezésre álló eszközeinkkel, e településeknek azonban csak a hosszú fennállásuk jelenik meg biztosan, de hogy ez kontinuitást vagy egy esetleges pusztulás utáni újratelepítést jelent-e, nem tudjuk meghatározni. Nevük alapján is elképzelhető valamilyen fokú magyar továbbélés. Mindamellett az Árpád-kori előzményekkel rendelkező, ma is ugyanazon a nyomvonalon haladó Pest-Szeged Királyi Út mentén fekvő Félegyháza és Péteri/Peder esetében nem zárható ki a Maros irányába haladó tatár hadak pusztítása sem. " A 16 ismert Árpád-kori templomos településből 12 bizonyosan elhal a 13. század folyamán és később sem települ újjá. A 13. század közepének eseményei során a pusztulást így Félegyháza környékén legalább 75%-ra tehetjük. 1 A többi eshetőséggel számolva ez az arány jelentősen tovább romolhat, könnyen elérve a 90-100%-os pusztulási mértéket is. Jelen esetben a régészeti lelőhelyek egybevetése a kevés rendelkezésre álló egyéb adattal azt mutatja, hogy nincs okunk sokat finomítani Szabó Kálmán véleményén, aki arra a következtetésre jutott, hogy „Ű tatárdúláskor Alföldünkön kivétel nélkül minden község elpusztult".

1' A pusztásodás fő okaként nem a településintegrációs folyamatot lehet meghatározni, hiszen a gyors pusztulás után, ugyanezen a területen 6 bizonyosan új helység jelenik meg hirtelen. Bár az elpusztult 12 helyett csak 6 jelentősebb település él a 14. század folyamán, még az sem magyarázható önmagában egy, a 13. században már beindult termé7

0 GYÖRFFY IV, 506. Ugyanez a földrajzi helyzet áll fenn 1526-ban is, mikor e helységek nem kerülhették el a török hadak fő vonulási útját. 7

1 GYÖRFFY I, 205-206. 7

2 SZABÓ 1938, 12. szetes pusztásodási folyamattal, hiszen figyelembe kell vennünk a korai kun szállásrendszer jellegzetességeit is, melyek jó részét ma még közel sem nevezhetjük ismertnek. így kijelenthetjük, hogy a Kiskunsági Homokhátság síkvidéki területein a legszélsőségesebb pusztulási arányt mutatják a régészeti lelőhelyek a 13. század közepe tájékán. A nem sokkal ezután megjelenő kunok szállásainak elhelyezkedése alapján ezt a pusztulást döntő részben a tatárjáráshoz kell kötnünk. A viszonyok rendezetlensége folytán ezen a vidéken csak a későbbi időszakban van kézzelfogható bizonyítékunk természetes falupusztásodási folyamatra. A 14-15. századi, klasszikus települési rendszer A Kiskunsági Homokhátság egyes vidékein a 1416. századi későközépkori településrend, csak a legkisebb mértékben vezethető le a tatárjárást megelőző, Árpád-kori települési rendszerből. Ezt egyrészt a látványosan nagyszámú, a 13. század folyamán elpusztult Árpád-kori egyházas hely, akárcsak az alig kimutatható kontinuus népesség mutatja. A tatárjárást túlélt számottevő magyar lakosság továbbélését vagy újratelepítését inkább a Kunság peremterületén figyelhetjük meg. A 14. század végére már kétségtelenül megszilárdult településrendszer másik jelentős összetevőjét a kun betelepedés kérdésköre jelenti. Ennek a balkáni kapcsolatokkal bíró, alapvetően steppei örökségü népességnek a magyartól idegen nyelve és régészetileg is részben elkülöníthető hagyatéka, jelentős segítséget jelent a településrendszer vizsgálatában is. A 14. századi települési rend meghatározásához tudnunk kell, mely települések esetében beszélhetünk kunokról, melynél magyarokról. Habár ingoványos területre lépünk, de a kérdés megválaszolásának egyik kulcsa a települések etnikai elkülönítése lehet. A kiskunsági települések etnikai szétválasztására tett kísérlet a forrásszegénység ellenére sem tűnik teljesen lehetetlen vállalkozásnak, ám ahhoz jelentős mértékben a nyelvészet segítségére kell támaszkodni. 191