Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Silling István: Ponyavka, a bácskai sokác nők templomi térdeplője
SILLING ISTVÁN PONYAVKA, A BÁCSKAI SOKÁCNŐK TEMPLOMI TÉRDEPLŐJE A bácskai sokácok a vajdasági katolikus horvátság egyik etnikai csoportját alkotják. A mai Vajdaság területén csupán néhány Duna menti községben élnek, a magyar országhatártól délre Béreg, Monostorszeg, Szonta, Vajszka, Bács, Bogyán, Palona településen. Az országhatárt átívelő Duna-táj magyarországi oldalán is található néhány településük. A bácskai sokácokon kívül a Duna jobb partján élnek a sokácok számosabban, leginkább Mohács környékén, de zömük a mai Horvátország északkeleti részét lakja, Szlavóniát és a Drávaszög néhány falvát. Történetükkel sokat foglalkoznak, de ami számunkra a legfontosabb, hogy az alföldi újratelepítések legelején már itt találjuk őket, s maguk erről azt vallják, hogy a XV. században kezdtek érkezni és a XVIII. században is jöttek még. Minden esetre a török elől való menekülés mozdította ki őket is ősi hónukból. Néhányan az 1687. esztendőt tartják tömegesebb megjelenésük évének, bár vallják, hogy korábban is, meg későbben is jöttek még. Máig régi telephelyeiken élnek. A Duna mentén mindhárom országban mindvégig megőrizték etnikai tudatukat, sajátos nyelvüket - az ikavicát -, római katolikus vallásukat, különleges népviseletüket, táncaikat, dalaikat. A bácskai nagytáj etnikailag színes konglomerátumában különösen értékes színfoltot képeznek. Népviseletük annyira gazdag, s az idős asszonyok körében annyira élő, hogy annak darabjai máig jól kutathatók. Ennek a viseletnek a kiegészítője a ponyavka, azaz a nők templomi térdeplője. A PONYAVKA FUNKCIÓJA A sokác nők templomlátogatási kelléke, mondhatni viseletkiegészítője a ponyavka, azaz a térdeplő. A ponyavka valójában annyit jelent: terítő. S a házban nemcsak ezt a templomban használt szőttest értik rajta, hanem minden olyan textíliát, amivel letakarnak valamit. Ponyavának mondják a gyapjúból szőtt színes és mintás ágyterítőket is. Vajszkán ponyavica a kis térdeplő neve, Szondon tyilimacnak is hívják a fiatalabbak. Ez a viseletkiegészítő a felsorolt nyugat-bácskai falvak sokác asszonyainál máig használatban van. Az idősek nemcsak ünnepeken, hanem vasárnap, illetve minden miselátogatásnál használják. Ennek a templomi kis imaszőnyegnek, térdeplőnek külön becse van, s minden sokác nő kelengyéjének része, a templomi viselet kiegészítője. A nagylánnyá érett lányka, tizennégy-tizenöt éves korától viszi a ponyavkát a templomba, hogy amikor a liturgia előírja a térdhajtást, akkor arra térdeljen. A templomba a 80-tól 100 cm hosszú és 40-től 60 cm széles, minden oldalán színes rojtokkal díszített, a szőnyeg anyagánál csomózott s felébe hajtott szőnyeget a behajlított alsó bal karjukon átvetve, vagy négyrét hajtva a bal hónuk alatt viszik a nők, hogy a templomba belépve a jobb kezük keresztvetésre szabad maradjon. Mise után ugyanígy viszik haza is. A kisebb lányok ponyavkája kisebb méretű. Amikor térdelni kell, akkor a monostorszegi nők, akik a padsorok előtt vagy azok között állnak, a díszes, hímzett és formás sarkú papucsból kilépnek, a lábbelit maguk előtt hagyják, s a papucsok mögé széliében leterített ponyavkára térdelnek. Hosszú 43
