Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Bereznai Zsuzsanna: A kenyérsütés szokásai a hajósi sváboknál (XX. század)
A gabonaféléket a padláson kupacokba (Fruchthaufa) halmozva tárolták, melyben gyakorta almát tartottak kisebb mennyiségben - a népi tapasztalat szerint ott nem fagyott el, nem romlott meg a gyümölcs. Az is előfordult, hogy a gazda az üveg pálinkáját szintén a búzában rejtegette. Az 1950-es évek után, a kitelepítésből visszatért családoknál ládákban (Meahlkischta) tárolták a búzát. A parasztok évente három-négy alkalommal őrlették3 a gabonát, két-három havonta mentek a hajósi vagy a jánoshalmi malomba.4 Azt tartották, hogy nem jó az, ha a liszt túl sokáig áll, mert akkor megmolyosodik, összecsomósodik. Ha a családnak nem voltak lovai, a szomszédot kérték meg, hogy elvigyék a búzájukat őrletni. Egyszerre öt-hat zsák búzát vittek az emberek a malomba. A XVIII-XIX. században őrlőköveket (Stueimihle) is használtak, melyek gyakran megérték a XX. század közepét, de akkor már csak a kukorica és a paprika őrlésére használták. A malomban a hajósiak a következő minőségű őrleményekhez jutottak hozzá: kenyérsütő liszt (Brotmeahl), finomliszt vagy simaliszt (feis Meahl), nullás liszt (Nullameahl) és korpa (Grisch). A feldolgozásra váró gabona-őrleményeket szintén a padláson tárolták, szövött liszteszsákokban (Baurasack, Sack), melyeket a helyi takácsok vagy a környékbeli falvak parasztasszonyai szőttek. Néha megfordították a zsákokat, hogy a benne lévő liszt össze ne álljon, keserű ne legyen. A sütés-főzéshez előkészített lisztet a kamrában vagy a spájzban szalmából font, bődön alakú, fedeles, harminc centiméter magas edényben tartották, melynek neve Sampr. A parasztcsaládokban változó volt a kenyérsütés gyakorisága és az egyszerre megsütött kenyerek száma is. A népesebb családokban többet és gyakrabban sütöttek. Általában öt nagy ötkilós kenyér fért bele egy kemencébe (Ofa). Ha elfogyott, újból sütöttek. A kis létszámú, szegény családokban egy nagy kenyeret és egy cipót sütöttek egyszerre. A módos, de kis családokban három hétig is kitartott az egy kemencényi, azaz az öt nagy kerek kenyér - a házikenyér nem romlott meg. Azok a gazdaasszonyok, akik reggelre akartak kenyeret sütni, az előző reggel áztatták be a kovászt, majd este kovászoltak. Az a gazdaasszony, aki estére akart friss kenyeret sütni, az reggel kovászolt. A gazdaasszony a sütéshez és az előkészületekhez világos fejkendőt kötött, a haját hátrafésülve, megmosta a kezét szappannal, majd kötényt, de a XX. század első felében főleg csak kenyérruhát kötött maga elé. Akkoriban még nem volt minden háznál fehér kötény, hanem fehér szőttes anyagból készült abroszt használtak. A pedáns háziasszony a kenyérsütéskor és egyéb tésztasütések alkalmával a hétköznapi kék melles kötényre egy fehér kötényt kötött. Az asszony vagy a nagylány már a padláson vagy a kamrában megszitálta a sütésre szánt lisztet, és bevitte a szobába, hogy ott átmelegedjen. A kenyérsütés többnyire a lakószobában történt, ahol a búbos kemence állt. Azonban az előkészület a konyhában is történhetett, ha egy házban több szegényparaszt család lakott. A kenyérsütés előkészületében a kovászolás (ahefla, en Heß macha) volt az első fő munka, melyhez különféle erjesztő anyagokat használtak. Ennek a leggyakoribb technikája az volt, hogy az előző kenyérsütés során a már megkelt nyers, bedagasztott tésztából levágtak egy darabot, abból tojás nagyságú darabokat formáztak, és megszárították. 3 Mahla ~ őrölni, Mahla ~ őrlés. 4 Mihle ~ malom. 18
