Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Bereznai Zsuzsanna: A kenyérsütés szokásai a hajósi sváboknál (XX. század)
BEREZNAI ZSUZSANNA A KENYÉRSÜTÉS SZOKÁSAI A HAJÓSI SVÁBOKNÁL (XX. SZÁZAD)1 Nálam a kenyér mindig szent eledel volt ... mert annyira becsültem. A hajósi sváb parasztság körében az 1980-as évekig általános szokás volt a házikenyér sütése. Eleinte az emberek nem is tudták elképzelni, hogy egy pék hogyan tudja majd ellátni az egész falu népét a mindennapi kenyérrel, nemhogy még más faluba is szállít a termékből. A hajósi svábok is a fehér búzakenyeret (Waeizabrot) kedvelték a legjobban, de még a módosabbak is kevertek egy kis rozslisztet a kenyérliszthez. A szegény családok a kenyeret általában fele búza- és fele rozslisztből sütötték, vagy számos esetben a rozsliszt valamivel kevesebb volt. Ez utóbbi arányt nem az ízlés alakította, hanem rá voltak kényszerülve az emberek. Tehát a hajósiak a rozsos kenyeret nem tartották olyan jónak, mint a búzából sütöttek Rozskenyeret (Rockabrot) a hajósiak a XX. században nem sütöttek. ínséges időkben azonban kukorica-, árpa- vagy lencsekenyér (Kukritzabrot, Geaschtabrot, Lensabrot) is az asztalra kerülhetett. Egy német nyelvű kéziratos falukrónika bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy a XIX. század második felében kölesből (????) és hajdinából (Held) is készült kenyér hasonló kényszerítő körülmények miatt:1 2 1866-ban május 13-tól 22-ig olyan hideg időjárás volt ... 23-án jég esett és 24-én is, úgyhogy minden termés elfagyott. A gabonát learatták szénának, június végéig vetettek kölest és hajdinát, de nagy hőség és szárazság következett, a mag nem tudott kikelni. Ha az adott esztendőben nem is kelt ki a mag, elképzelhető, hogy más esztendőben is vetettek kölest vagy hajdinát. Ruff Antalné Kohl Regina (1915) nagyszüleitől származó visszaemlékezése szerint az 1860-as években előfordult, hogy a búzatermés lefagyott, s az emberek hajdinából sütöttek kenyeret. Az idős hajósiak emlékezete szerint a hajdina a homokon is jó termést hoz. Hilden, a homokon a hajdina is megtermett. A XX. század első felében pedig volt olyan esztendő, hogy elfagyott a búza, melynek a helyére lencsét vetettek, mivel az hamar termőre fordult. Schön Jánosné Fuszenecker Katalin (1923) visszaemlékezése szerint a lencselisztből jó kenyér készült, legalább is jobb volt, mint az árpakenyér. Az is előfordult, hogy főtt, tört krumplit vegyítettek a kovászba, krumplis kenyeret (Krampiarabrot) sütöttek - a gazdasszonyok tapasztalata szerint ez elősegítette a kelesztést. A kelesztés nélküli lepénykenyeret a hajósiak a XX. században nem ismerték. A kenyérnek való terményt a hajósi sváb parasztok maguk termelték meg, vagy aratórészként jutottak hozzá: az aratórészesek minden kilencedik vagy tizedik kévét kapták meg. 1 A dolgozat anyagát a 2005-2008 közötti időszakban gyűjtöttem. A gyűjtésben és a sváb-alemann tájszavak leírásában Schön Mária volt segítségemre. 2 Több német nyelvű kéziratos falukrónika is van Hajóson, családi tulajdonban. Az idézet a Schön Mária tulajdonában lévő kéziratból származik. (Magyar fordítás) 17
