Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Mód László - Simon András: Interetnikus hatások Bácsfeketehegy (Feketics) szőlő- és borkultúrájában
nyen be lehetett nyúlni a tőkék alá. Esős időjárás esetén akár négyszer, ötször is el kellett végezni a gyomtalanítás e műveletét. A szüret közeledtével a termésre csőszök vigyáztak, akik munkájukért meghatározott bérezésben részesültek. Volt, aki kint is lakott a szőlőben. A gazdák szalonnát és kenyeret vittek neki. Akadt olyan helyi lakos, aki a seregélyektől saját maga igyekezett megóvni a szőlőt egy kolomp rázásával. A szüret a családtagok, rokonok segítségével zajlott, de ha szükség mutatkozott, akkor a szomszédok is besegítettek. Marhahúsból paprikás csináltak, tyúkhúslevest készítettek vagy éppen rántott húst sütöttek. A fürtöket vödrökbe, kasokba szedték, majd a termést a sorok között járó puttonyosok gyűjtötték össze. A szőlőt a lovaskocsin vagy a traktor utánfutóján elhelyezett félfenekű hordókba öntötték, kicsit öszszetörték, és a faluba szállították. A szőlőfeldolgozás tehát a lakóházhoz, az ott található gazdasági épületekhez kapcsolódott, és nem a szőlőskertekhez. A termést a több száz liter űrtartalmú szűrőhordóba darálták, amely sok hasonlóságot mutat az Andrásfalvy Bertalan által leírt balkáni vörösborkultúra8 jellegzetes erjesztő edényével, a káéival vagy kocával. Maga az elnevezés a magyarok között nem használatos. A zúzás során kinyert szőlőlevet néhány napig rajta hagyták a héjon. A mustot a kád oldalán található lyukon keresztül engedték ki úgy, hogy egy kóróseprűt raktak a nyíláshoz, ami szűrőként funkcionált. A szüret alkalmával a fajtákat nem szedték külön, hanem együtt dolgozták fel, aminek eredményeként a mai kategóriákkal élve siller jellegű bort nyertek. Prése, darálója nem mindegyik gazdának volt, ezért gyakran kölcsön kellett kérni. Voltak kerekes prések is, amelyeket el lehetett húzni a szőlőfeldolgozás helyszínére. A szőlőkben gunyhók álltak, amelyeket vályogból vagy égetett téglából emeltek. Tűzhelyet és fekhelyet is kialakítottak bennünk, ami lehetőséget biztosított az ideiglenes kinttartózkodásra. A művelés eszközeit, a szerszámokat is ezen építményekben tárolták. Bácsfeketehegy természeti adottságainál fogva sajátos helyet foglal el az alföldi bortermő tájban, hiszen számos olyan vonással rendelkezik a helyi szőlőkultúra, amelynek párhuzamait a Dunántúlon vagy éppen Észak-Magyarországon találjuk meg. Ide sorolandó a lyukpincés bortárolás, ami Bácsfeketehegy egy részére jellemző, ahol a leszakadó löszfal alkalmas terepet kínál a pincék kivájására. A szőlő és a bor gazdasági és társadalmi szerepe napjainkban Bácsfeketehegy, vagy ahogy napjainkban gyakrabban emlegetik a helyiek is: Feketics neve hallatán, aki kicsit is ismeri a települést, annak elsőként valószínűleg a feketicsi meggy fogalma jut eszébe. Adatközlői visszaemlékezések szerint e gyümölcskultúra gyökerei talán az 1920-as évekig, a szőlők között díszlő meggyfákhoz nyúlnak vissza, pontosabban a gazdák azon megfigyeléséhez, hogy az itteni talaj- és egyéb természeti viszonyok igen kedveznek a meggytermesztésnek. A II. világháború után aztán sokan kezdték a szőlőt ritkítani, s a meggyet szaporítani. Az 1960-as években eljutott a meggy a környező piacokra, majd az évtized végétől a telepítéséhez támogatásként ingyen adtak csemetéket. Az ültetvény 10 évig adómentes volt. Volt, aki minden földjét betelepítette (5-7 ezer fa). E folyamat tehát a meggyesek gyarapodását és a szőlők fogyását vonta maga után. Ma a legtöbb gazdának van kisebb vagy nagyobb meggyese. A termést friss gyümölcsként, vagy feldolgozva: szörpként, pálinkaként és borként értékesítik. Meggyérés idején, június derekán tartják a faluban a Meggynapok rendezvényét 2004. óta, 2005-től 8 ANDRÁSFALVY Bertalan 1957. 12
