Bárth János (szerk.): Fakuló színek. A 7. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2008. június 19-20.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2009)
Mándics Mihály: A csávolyi bunyevácok a templomban
A két világháború között viszonylagos béke uralkodott a németek és a bunyevácok között. Ebben nagy szerepe volt Petres János esperes plébánosnak, aki 1917-től 1937-ig szolgálta Csávoly hitéletét. Magyarul, németül, bunyevácul egyaránt kiválóan beszélt és prédikált. Műveltsége, diplomáciai képessége, tekintélye, gyakori közéleti szereplése elhárította az egymás nyelvét, kultúráját egyre jobban megismerő három népcsoport ellentéteit, összecsapásait. Plébánossága alatt magyarok is tevékenykedtek az egyházközösségi képviselőtestületben. A bunyevác prélón bemutatott bunyevác nyelvű népszínművét a falu magyarjai és németjei is megnézték. Az 1940-es évek első felében, a Volksbund tevékenysége idején a németek dominanciája az egyházi életben is felerősödött. A 10 tagú egyházközségi testületnek egy bunyevác és kilenc német tagja volt. A templomban a bunyevác és a magyar nyelv alig kapott szerepet. AZ 1947-es év sorsfordító esztendőnek számított Csávoly históriájában. A németek egy részét kitelepítették Németországba. Helyükbe Csehszlovákiából, a hírhedt „lakosság-csereegyezmény” keretében, buzgó katolikus csallóközi magyarok kerültek a faluba. A kitelepítések-betelepítések és egyéb átalakulási folyamatok hatására a XX. század második felében Csávolyon többségbe kerültek a magyarok. Kisebbségbe szorultak a maradék németek és a bunyevácok. A népi emlékezet alapján az alábbi módon vázolható a templomba érkezés és a templomi helyfoglalás rendje az 1930-as évek végén. A templom főbejárati ajtaján jöhettek be a községi és egyházközségi elöljáróságok, hatóságok, vendégek. A jobb oldali (déli) mellékajtón a férfiak, míg a bal oldali (északi) oldalajtón a nők jártak be. A községi elöljárók a templom középső hajójában elhelyezett jobb oldali padsor első két sorában ültek a számukra fenntartott helyen. A bal oldali első két sorban az ún. községi előkelőség, „elit intelligencia”, az elöljárók feleségei és családtagjai foglaltak helyet. Tulajdonképpen a templom nemek, nemzetiségek és kor szerint volt felosztva. Bal oldalon a nők, jobb oldalon a férfiak helyezkedtek el. A szebbnél szebb népviseletbe öltözött - dukátokkal ékesített - bunyevác lányok hajadon fővel a bal oldali padok előtt álltak több sorban. A néhány magyar lány is itt helyezkedett el a csoport bal oldalán. A német lányok ugyancsak divatos selyem népviseletükben a jobb oldali (férfi) padsorok előtt álltak sorban. A legények és az ifjú házas férfiak a jobb oldali hajóban álltak. A leventék zárt rendben vonultak a templom középső hajójába díszzászlójukkal. A fiatal házas „fejkendős menyecskék” - akiknek még nem illett leülni - a kereszthajóban álltak a padsorok mögött. A bunyevácok, magyarok bal oldalt, a németek jobb oldalt. Az elemi iskolás tanulók párosával az oldalhajókban foglaltak helyet a padsorok mellett, úgy, hogy a felügyeletet ellátó tanítójuk mellettük ült az egyik pad szélén. Sokan a középkorú felnőttek közül sem óhajtottak leülni, azok állva maradtak az oldalhajókban, ahol hely volt, persze a nemek szerinti térfélen. A középkorú és idős felnőtteknek a helyi főszabályt illett betartani, vagyis először az első padokat a németség töltötte meg, őket követték a bunyevác férfiak és nők körülbelül a szószék irányától kezdve, míg a magyarok csak a kereszthajó után következő hátsó padokban foglalhattak helyet. Általában illett betartani mindenkinek ezt az íratlan szabályt. Szinte személy szerint lehetett tudni, hogy ki hol ül vagy áll a templomban. 102
