Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

A lovasok ezalatt a Rónai-tanyához értek, melyben Földi An­tal volt a tanyásgazda. A titkos értesítések szerint Rónai cselédei is rossz fát tettek a tűzre. A vezér egyenesen a gazdához tartott, míg a többiek az ud­varból Csizmás József kocsist vitték magukkal a tanyai házhoz. Itt megkezdődött a véres munka. Mialatt ketten a többi cselédekért mentek, a vezér és másik két cinkostársa leszálltak lovaikról, egy fához kötözvén azokat, be­tuszkolták Csizmás Józsefet a tanyásgazda első szobájába s meg­kezdték rajta a végrehajtást. A vezér a kályha padkájára ült, innen osztván parancsait; a két haramia pedig lekapván vállairól a sze­rencsétlen kocsist. A botütések zuhogása s a delikvens jajszava ré­mesen hangzott ki a tanya udvarába. Mintha csak valamely közba­kán hajtatná végre az ítéletet egy kemény hadbíró. Ezalatt egyenkint behurcolták a szobába Kerekes Lázár és Selymes Mihály cselédeket. Ezekkel is ugyanaz történt, ami Csizmás Józseffel. Mikor már mindhárman egymás mellett feküdtek a földön, a vezér újabb pa­rancsot adott ki:- Hozzátok ide Meszeséket! Két haramia lóra kapott, hogy teljesítsék a vett parancsot. Idősb Meszes Péter tanyáján ennek fiát, ifj. Meszes Pétert ta­lálták. Közrefogták s maguk előtt hajtották a Rónai-tanya felé. Az ügyes legény azonban kimenekült kezeik közül. Útközben Meszes János tanyája mellett haladván el, egy hirte­len ugrással felszökött a padlásra. Gacsi utána mászott, de a bátor legény vasvillával állt résen a padlás bejáratánál. Erre a haramiák Meszes Jánost kényszerítették, hogy hozza le Pétert a padlásról. A kísérlet azonban ennek sem sikerült. Péter megszúrta a nyakát a villával, mire a létráról lefordult. Eközben a másik két rablót is kiküldte a vezér s most már né­gyen fogták ostrom alá a padlást. Mintegy öt lövést intéztek a nyí­lás felé, s az ostrom valószínűleg a ház felgyújtásával végződik, ha ezalatt id. Meszes Péter és másik fia, ifj. Meszes János, a helyszíné­re nem érkeznek. Éppen kapóra jöttek. A haramiák felhagytak az ostrommal, s az újabb két Meszest a Rónai-tanyára kísérték. 98

Next

/
Thumbnails
Contents