Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)
Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból
a világosságra, mert az elszakított gulyából csak a java marhát választották ki. Ahol a rablás így ment végbe: ott mindenki tudta, hogy a vezér Rózsa Sándor volt. Kivételesen másnemű vállalatokban is részt vett ugyan, így például a negyvenes évek elején „csöndes lopás"- sal kiürítették Halas város pénztárát, 1846-ban pedig a moholyi községi pénztárt, pandúroknak öltözve, furfangos módon rabolták ki. De ezeket senki sem tulajdonította Rózsa Sándornak, mert őt nem is tudták másként elképzelni, mint lóháton és karikásostorral a rónaságon keresztül száguldva. A szabadságharc lényegesen megváltoztatta a szegénylegények és rablóbandák helyzetét is. Egyfelől könnyebbé vált a fosztogatás, mert a hatóság üldözése meglazult, - de másfelől arra is megnyílt az út, hogy az illetők büntetlenül visszatérhessenek a társadalomba. Rózsa Sándor volt köztük az első, ki erre az útra lépett. Felajánlotta szolgálatát a hazának, s a magyar kormány ezt elfogadta és bűnbocsánattal viszonozta arra az esetre, ha a rablóvezér társaival részt vesz a harcban s különben is a javulás útjára tér. Rózsa Sándor megalakította csapatát. Részt vett több ütközetben, de a rablótermészet utóbb győzött a harcias hajlam felett s a karikások csapata csakhamar inkább szégyenére és kárára, mint dicsőségére és hasznára vált a magyar hadseregnek. Mire a szabadságharc véget ért, Rózsa Sándor csapata már természetesen elemeire bomlott fel, s az életben maradt tagok nagy része visszatért régi mesterségéhez. Maga Rózsa Sándor még az 1849-ik év végén is rendes lakhellyel bírt egy szegedi tanyán, de midőn a szabadságharcban való részvétele miatt el akarták fogni: egy merész kirohanással keresztülvágta magát a házát környező katonaságon. Az abszolút kormány ismét együtt találta az alföldi rablóvilágot, melynek feje újra az ekkor már híres Rózsa Sándor lett. A puszták megnépesültek a rablóktól és politikai menekültektől, s az abszolutizmus zsandárai és katonái egyenlő eréllyel üldözték valamennyit, közöttük Rózsa Sándort is, mint a politikai proskri- báltak4 egyikét. 4 Proskribált: körözött személy. 40