Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

De bármily nagy volt az üldözés heve, és habár Rózsa Sándor fejére 10.000 forint volt kitűzve: a hatóság most még kevésbé bol­dogult, mint a negyvenes években. Az általános lenyűgözés ama korszakában a magyar nép hazaárulónak, a zsarnokság gyűlölt közegeinek tekintette a rendőrséget s azzal szemben pártfogásába vette az üldözötteket. A pusztai nép többé-kevésbé a rablókat is pártolta, s nem igen akadt ember, aki a zsandároknak útbaigazítást adott volna. Annál nagyobb volt azok száma, kik a bujdosóknak és szegényle­gényeknek menedékhelyet adtak. Az alföldi tanyákon temérdek szénaboglya és szalmakazal üreges belsejű volt. Sok helyen a kúp­ban összerakott kukoricaszár volt kunyhóvá alakítva, melynek be­járóul szolgáló nyílását egy nagyobb kéve takarta el. Rózsa Sán­dornak is több ilyen búvóhelye volt, főhadiszállását azonban Ka­tona Pál szegedi tanyáján tartotta. Rendelkezése alatt mindig volt néhány bizalmas embere, kik az ő parancsára alkalmilag össze­szedték a bandát és kinézték a rabolni való jószágot.- Holnapra két ökör kell, - mondá egy ízben Veszelka Imré­nek, kit maga elé hivatott a kukoricák közé. - Előkerítsétek, ha mindjárt az égből kellene is lerántani. A rablók még aznap lóra ültek s másnap megvolt a két ökör. Mikor öten vagy hatan összeverődtek, nemcsak nem kerülték a zsandárokat, sőt kedvükre volt, ha velük összeakadtak. A zsandá- rok ilyenkor rendszerint megfutottak, - ha pedig elfogadták a csa­tát: mindig a rövidebbet húzták. Sok ilyen csatározás történt a szegedi pusztákon, de legneve­zetesebb volt az, midőn Rózsa Sándor negyedmagával előbb meg­futamodott két lovas zsandár és egy ulánus5 elől, s mikor ezek már kilövöldözték fegyvereiket, szembe fordultak velük s üldözés köz­ben mindhármat agyonlőtték. A nép az ilyen esetekben mindannyiszor egy-egy hőstettet lá­tott. Nem is akadt áruló, kit a 10.000 forint Rózsa Sándor búvó­helyének kikutatására és följelentésére csábított volna; s ha valaki esetleg megkísérelt ilyesmit: azt nyomban megtudta a haramiave­zér s kegyetlenül megtorolta. Saját bandájából is könyörtelenül 5 Ulánus: hosszú lándzsás katona. 41

Next

/
Thumbnails
Contents