Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból (Kecskemét, 2009)

Edvi Illés Károly: Emlékeim a szegedi várból

III. Rablóvilág az Alföldön

Mikor a 40-es évek elején kötéllel fogták a katonát és vasra verték az újoncot, s mikor emiatt a földesurak önkénye és a botozás elől sokan a kóbor életben kerestek menedéket: Rózsa Sándor már futóbetyár volt. A botozás elől szökött meg 1837-ben, s a szegedi tanyákon voltak búvóhelyei.

A tanyák lakói csaknem kivétel nélkül parasztok lévén, s úgyszólván teljes elszigeteltségben élvén az emberi társaságtól: a puszták fia, a rabló vagy szegénylegény könnyen feltalálta náluk a menedéket. Egy részük osztalékot is kapott a rablott jószágból, mások félelemből látták el őket a szükségesekkel. A följelentéstől vagy a nyomozó hatóság útbaigazításától az utóbbiak is tartózkodtak, mert védtelen helyzetüknél fogva ily esetben életükkel játszottak.

Hiába jöttek a megye pandúrjai, hiába vonult ki nagyobb fegyveres erő a rablók üldözésére: sikerre nem igen számíthattak. A fiatal Rózsa Sándor is meglehetős biztonságban élte világát. Mint csikós, különben is a pusztához lévén szokva, életmódja úgyszól- vá n semmiben sem vá loz dt. Lova és pénz e mindig volt; s ha szüksége volt egyikre vagy másikra: néhány társával lóra kapott, nekivágott egy-egy gulyának vagy ménesnek, kiszakított belőle 15- 20 darabot s mire a károsult nagyobb erővel üldözőbe vehette volna, már átszállította a rablott jószágot a Tiszán. Innen túl azután nyomot vesztettek az üldözők, mert a szegedi tanyák úgy elnyelték a rablott jószágot, mint halottat a sír.

Ilyen volt átlag az alföldi rablóvilág a negyvenes években. A szegény embert, a védetlen tanyai népet nem háborgatták, sőt a gazdagok hajlékába sem törtek be erőszakosan, mert amire szükségük volt, azt bőven kiszolgáltatta maga a puszta.

Az éj sötétjével sem szövetkeztek. Fényes nappal, kibontott karikásostorral, megeresztett kantárszárral s a gulyások és pásztorok jelenlétében vágtattak neki a delelő csordának. Szükségük volt

39