Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)
III. TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK
Anatóliában a moszlimok sírjai vagy oldalfülkések, vagy „a sír minden oldalán kb. 20 cm-es sávot hagynak, mint egy lépcsőfok, úgy néz ki [...] az Almaty környékén élő kazakok ilyet is ásnak, nemcsak padmalyost. " 606 A sír közepének lemélyítése teljesen általános szokás Afganisztánban is: „Mély gödör volt: felül széles, mindkét oldala lejtős, lenn középen keskenyebb árok. " 07 Más, ugyancsak Afganisztánra vonatkozó forrás úgy fogalmaz, hogy a sírokban „kamrát képeznek ki", ami esetleg oldalfülkés sírt is jelezhet. Mivel azonban ugyanezen forrás szerint „mindegyik gödörbe körülbelül 60 centiméter magasságban fedőlapot tesznek", úgy gondolom, az adat mégis egy, a sírfenék fölött 60 cm-rel kialakított beszűkülésre utal. 608 Magyarországon ma a muszlimok, ha nem tudnak padmalyt kialakítani, „a sírgödör alján ásnak lefelé egy kis gödröt (sik) és ebbe teszik a halottat. " 609 ///. 7.2.3.2. Padmalyos (oldalfülkés) sírok A nagyobb ismert sírszámú és kellő odafigyeléssel feltárt rác-vlah temetőkből padmalyosan kiképzett, azaz oldalfülkés sírok is előkerültek. Az oldalfülkés sírok általánosan elterjedtek az iszlám köznépi temetőkben. Egy afganisztáni sír készítésekor „az egyik férfi a verem mélyére kuporodik, s annak nyugati fala mentén, alul és oldalvást egy körülbelül huszonöt centiméter átmérőjű, sejtszerű üreget váj, amely olyan hosszú lesz, mint maga a gödör. A kis testet ebben az üregben fogják elhelyezni. " 6I0 A kazakoknál „a sírhant és a sírjel nem együtt látható: ez minden kétséget kizáróan a padmalyos temetkezés jele. A padmaly (oldalkamra) kiképzése Dél- és Nyugat-Kazakisztánra jellemző. A törzsi hagyományokon túl a talaj szerkezetével is összefügg, hiszen a padmalyt csak kötött, agyagos talajon lehet építeni. A sírgödör jobb oldalán alakítják ki, a sír alján. Oda teszik le a gyolcsba csavart holttestet. " 6 " Bolgár-török területeken a 10 században „amikor egy muzulmán férfi vagy egy khorezmi nő meghal, [...] sírfülkét csinálnak neki és eltemetik. " 612 A mai magyarországi muszlimok „a sírgödör alján, a qibla irányába egy kis gödröt ásnak (land) [...] és ebbe teszik a halottat. Jobb oldalára, arccal a qibla felé fektetik a lahdban. " 613 A padmalyos sírkiképzés egyik - igen ritka - változatában a fülkét nem a hosszanti, hanem a keskenyebb oldalak mentén alakítják ki: „Kazakisztánban gyűjtöttem Merki város (a kirgiz határnál) imámjától a következőt: Amikor azt kérdeztem, hogy a városban lakó, Grúziából (1944) odatelepített meszhet törökök és a kazakok temetkezése között van-e különbség, azt mondta, hogy nincs, hiszen az ő hitük egységes, és ez elmossa a népek közötti különbséget, de ha jól meggondolja, mégiscsak van egy 'apró ' eltérés: az egyik, a kazak, jobb oldalra oldalkamrát tesz, a másik a sír végében csinálja az oldalkamrát. Tehát lábtól teszik be a holtat, akit az iszlám rítus szerint csak lepelbe csavarva temetnek el. " 614 Ez a változat azonban - mely igen hasonló az avar fülkesírokhoz, 615 - hódoltság kori rác-vlah temetőkből eddig nem került elő, s magyarországi néprajzi kutatásokból is csak szórványosan ismert. 616 11 Bartha Júlia szíves közlése 607 KLASS, Rosanna 1969 214. 608 HALÁSZ György 1980 100. 609 KISS Enikő 2004 30. 610 BOURGEOIS, Jean és Danielle 1981 153-154. 611 BARTHA Júlia 1998 57-59. 612 KOVÁCS László 1982 61. 613 KISS Enikő 2004 30. 614 Bartha Júlia szíves közlése 6,5 Pl. NAGY Katalin 2004 157-158. kép 616 Tiszaladányban „a régi temetőben a padlant a sír végébe, olyan pince alakúra ásták ki. [...] A padlanba lábbal dugták be a halottat, régebben három, négy, sőt öt koporsót is elhelyeztek egy-egy padlanba. " CSÖSZ-SZABÓ István 1986 122.; A kézdivásárhelyi református temetőben „a padmaly kialakítása sajátságos módon történt. A sírgödröt az egyszerű sír méretei szerint ásták ki. Szélessége 0,9-1 méter, hossza pedig 2,2 méter kellett legyen, hogy a koporsót könnyen le lehessen ereszteni a gödörbe. Mélysége a talaj morfológiája függvényében változott, 2,5 és 3 méter között. [...] Egy sírgödörben általában két padmalyt alakítottak ki, ezeket nem oldalába, hanem hosszanti irányba (bütübe) vájták. Az első padmalyt mindig a sírjel irányába, a másodikat ezzel szembe, lábtól készítették. A padmaly mérete a koporsó méretétől függött. Hossza kb. 15, szélessége 10-10 centiméterrel nagyobb, mint a koporsó fej felőli része. Boltívesre ásták, azért, hogy jobban bírja a föld nyomását. f...J Készítettek olyan padmalyt is, amelyet téglával raktak ki, de általában nem voltak bélelve. " DIMENY Attila 2004