Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)

III. TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK

III.7.1.4. A temetők rendje Bár a temetődombok bolygatottsága még a nagy ismert sírszámú, korszerűen feltárt és doku­mentált rác-vlah temetők (Bácsalmás, Dombóvár) rendjének meghatározását is nehezíti, a nagyobb feltárt lelőhelyeken soros és csoportos temetkezések egyaránt megfigyelhetők. Ez a kettősség az isz­lám temetőkre is jellemző. A muszlim kazakok és kirgizek temetőit nagycsaládos temetkezések jellemzik. Az alig 500 la­kosú Torgop aulnak például három, egymástól elkülönülő kis temetője volt, melyeket nyilván a falu­ban lakó három nemzetség használt. Hasonlóan temetkeztek a 12 házas Kaszkelen falu lakói is. 581 Más köznépi iszlám temetőkben a sírokat nem családi csoportok szerint, hanem az elhalálozás sorrendjében ássák. 582 Ennek oka bizonyára az, hogy az elhunytakat igyekeznek minél előbb eltemetni, többnyire már néhány órával a halál beállta után: „A halál után megmossák a tetemet, fehér leplet húznak rá, és gyorsan elhantolják. " 583 A gyors temetést vallási okokkal magyarázzák: „Mindenesetre meglepő azon sietség, mellyel a törökök halottaikat eltemetik, ők, kik minden egyebet oly kimérve, oly lassan, oly szertartásosan cselekszenek. Ki reggel, sőt délben meghal, azt még az napon eltemetik, minden esetre másnap korán. Okául adatik a pestistől való félelem, de valódibb oka azon válasz, melyet Mohamed egy e tárgyra vonatkozó kérdésre adott: 'Ha a holt egy kiválasztott - monda ő - , annál jobb, mennél előbb fog rendeltetése helyére eljutni. Ha pedig az elkárhozottak közül egy, érdem van benne tőle mie­lőbb megmenekednünk. " 584 Valószínű azonban, hogy az azonnali temetés gyakorlati oka az éghajlati viszonyokkal van összefüggésben, hiszen a nagy melegben hamar bomlani kezd a test. 585 A temetés lehető leggyorsabb lebonyolítása érdekében a „nagyobb települések temetőiben mindig van megásott sír - a nyitott sírokhoz fűződő hiedelmek ismeretlenek Törökországban" 6 Lehetséges, hogy pl. a bácsalmási temetőben feltárt néhány üres sír is hasonló okokkal magyarázható. III.7.2. A SÍRGÖDRÖK III.7.2.1. A sírok tájolása A rác-vlah sírokban eltemetettek arca többnyire K-DK-i irányba nézett. Ez a tájolás azonban több korszakban is általános volt, pontos oka nem ismert. Ugyanakkor - bár nyilván egyéb magyaráza­ta is lehet, - kétségtelenül megfelel Mekka irányának Az iszlám temetkezések legjellegzetesebb és legismertebb eleme bizonnyal az, hogy a halottak arcának Mekka felé kell néznie. „A moszlimok halottaikat oldalukra fektetik, Mekka felé fordulva úgy, hogy jobb tenyerüket arcuk alá helyezik, mintha párnán feküdnének. A próféta is így fekszik sírjában a kétszeres kerítés mögött. " 587 Az iszlám szent helyek közelében fekvő Jordániában „minden muszlimot lepelbe csavarva a jobboldalára fektetnek és a jobb kezet az arc (fej) jobb fele alá helyezik. A testmé­retekre szabott sír nyugat-keleti tájolású; a jobboldalára fektetett halott arca (szemei) mindig dél felé, azaz Mekka felé néznek. " 588 A jobb kéz meghatározott helyzete más vidékeken nem elterjedt szokás, a megfigyelések szerint még az arab tábla déli részén levő Jemenben sem, ahol „jobb oldalára fektetve, arccal a szent város Mekka felé fordítva, ahogy azt Allah utolsó küldötte hagyta meg nekik ", 589 teme­tik el az elhunytakat. A tatárországi középkori muszlimok között „ valószínűleg csak a Ny-K-i tájolású gödör és az arcnak Mekka felé fordítása, továbbá a pusztán lepelben, koporsó nélkül való temetkezés jellemzi általánosságban a mohamedán rítust. " 590 Afganisztánban a megásott sírba „ teszik az elhuny­lás kezdetén avval a szándékkal dobtak pénzt a sírgödörbe, hogy az esetleg korábban odatemetettél szemben a sírhely megvá­sárlását a halott igazolni tudja. " SAROSÁCZ György 1968 175-176. m BARTHA Júlia 1998 57. 582 Bartha Júlia szíves közlése törökországi tapasztalatai alapján, köszönöm. 583 FAYEIN, Claudie 1960 186. 584 SZEMERE Bertalan é.n. 109-110. 585 Ugyanezzel indokolja BARTHA Júlia 2006 81. 586 BARTHA Júlia 2006 81. 587 GERMANUS Gyula 1984 200. 588 SZABÓ János Győző 1983 91. és 93.j. 589 FAYEIN, Claudie 1960 186. 590 SZABÓ János Győző 1983 91.

Next

/
Thumbnails
Contents