Wicker Erika: Rácok és vlahok a hódoltság kori Észak-Bácskában (Kecskemét, 2008.)

VI. KULTIKUS ÉS EGYÉB TÁRGYAK

kén, szállásokon, aklok mellett élő hajmánék, akik a szulejmáni rendelet „sátorlakó vándor"-aival lehetnek azonosak, és akik hamarosan nagyobbrészt szintén letelepedtek. Az 1560 táján Észak-Bácskába költöző rácok és vlahok öltözékeiről azonban ma még keveset tudunk. Ingszerű felsőruhájukat gyakran zárta 1-2 gomb vagy kapocs, az e fölött viselt kabátszerűséget pedig több gomb. Ruháikat derékon textilövvel - olykor gombokkal és párizsikapcsokkal - fogták össze. Jóllehet, főként a gombok egészen pontos megfelelői a Balkán-félsziget középső részéről, kincs- és sírleletekből egyaránt előkerültek, a Magyarországra települt rácok-vlahok eredeti hazájának meghatározásához ezek ismeretében sem jutunk közelebb. Hasonló a helyzet, ha a kevés ékszert nézzük. Noha a katymári fülbevaló és a gyűrűk is a szerbiai-koszovói határterület felé vezetnek, csak ennek alapján elhamarkodott lenne „őshazaként" ezt a vidéket megnevezni. Hiszen ezek az ékszerek a korabeli kereskedelem révén készítési helyüktől jóval távolabbra is eljuthattak, többször is gazdát cserélhettek, mire a 16. század közepét követő évtizedekben akár Észak-Bácskában, akár a Dunántúlon a földbe kerültek. Ráadásul viszonylagos ritkaságuknál fogva nem is lehetnek egy nép vagy népcsoport viseletének jellegzetes tartozékai. Igazán jellemző viseleti elemként két tárgycsoport jöhet szóba. Az egyik a nők keleties jellegűnek meghatározható fejviselete: az arc előtt vagy az áll alatt átvezetett kendő- vagy fátyolféle, melyet egy vagy két tűvel rögzítettek. A kis- és gyöngygömbös, ritkábban sima nagygömbös tűk a nagyobb ismert sírszámú temetők egész területéről előkerültek, azaz egyfelől több generáción át használták ezeket, másfelől pedig - a „görög" kereskedőknek köszönhetően - biztosított volt az utánpótlás. Ez viszont azt jelenti, hogy ez a viselet széles körben elterjedt lehetett a Balkán félszigeten vagy annak bizonyos részén. Ám mivel az ottani régészeti kutatások - ismereteim szerint - e leletcsoport átfogó elemzésével még nem foglalkoztak, az elterjedés mértékét vagy helyét ma még nem tudom meghatározni. A másik sajátságos viseleti elem a kaoricsigákkal és jellegzetes gyöngyökkel, olykor flitterekkel, egyéb fémtárgyakkal ékesített, többnyire gyermekek által viselt fejdísz. Ha ritkán előkerül is női sírból, akkor tűk is tartoznak hozzá, bár csak a régészeti megfigyelések alapján kétséges, hogy a tük ez esetben csak kendők-fátylak rögzítésére szolgáltak, vagy szerves tartozékai voltak-e a fejdísznek. Utóbbi feltételezésnek ellentmond, hogy a gyermekek gyöngyös-kaoris-fémdíszes fejfedőjéhez nem járt tű, ami nem magyarázható annak balesetveszélyességével, hiszen önmagában egy vagy két tü nem ritka a gyermeksírokban sem. Úgy vélem, a rác-vlah népesség - vagy legalábbis egyik része - „őshazájának" megállapításához az első lépéseket leginkább e gyöngyös-kaoris fejdíszek segítségével tehetnénk meg. Egy olyan viseleti darabbal, mely jellegzetes eleme a 16. század közepén Észak-Bácska és a Dunántúl elnéptelenedett falvaiba települő balkáni lakosság hagyatékának, és amelynek pótlására az új hazában már nem volt lehetőségük. Ha ez a feltételezés igaz, ez egyben azt is jelenti, hogy a gyöngyös-kaoris fejfedőket viselő nők és gyermekek a betelepülők első generációjához tartozhattak. Ennek igazolásához vagy cáfolásához azonban a magyarországi régészeti kutatás nem szolgálhat új adatokkal.