Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Bárth János: Erdélyi utakon

79

fordulat utáni első szabad szentbúcsún, amikor a Székelyföld és Moldva zarándokai 40 évnyi tilalom után újra körösztaljákba szerveződve processióval látogathatták meg égi patrónájuk csodatevő csíksomlyai szobrát. 1990-ben a székelyek még ugyanúgy akartak búcsúba menni, ahogy 1949-ben a kényszerítő körülmények miatt abbahagyták: körösztaljában haladva, gyalog, háromszárú hatalmas lobogókkal, rezesbandákkal, fanyelű csengettyűkkel. Rám különösen nagy hatással voltak a templomok mélyéről előszedett háromszárú feliratos lobogók. Amikor 1980 táján írtam a Magyar Néprajz VII. kötete számára a katolikus magyarság vallási hagyományainak országos összefoglalását, az 1940-es évek első felének MTI fényképeire támaszkodva tudtam csak megemlíteni a székely katolikusok hajdani háromszárú lobogóit. És íme, 1990-ben előttem voltak ezek a legendás, három legény erejét próbáló hatalmas lobogók, általában bordó színben pompázva, Zetelaka, Korond, Farkaslaka és más helységnevekkel ékesítve. Még 18 év után is fülembe cseng a lovaskocsikra ültetett rezesbandák zenéjének hangja, különösen az Angyaloknak királynéja tiszta szűz kezdetű népének dallamának székely változata, amelyet akkor hallottam először. Alig tudtam betelni a búcsújáró székely katolikusok szilaj jókedvével. Az öröm, a büszkeség, a jövőbe vetett hit tükröződött az arcokon, beleívódott a mozdulatokba, ott motoszkált az útrakelő körösztalják elköszönéseiben. Igaz, bennünk, magyarországi magyarokban is szikrázott még a rendszerváltó eufória parazsa, hiszen éppen hogy csak túl voltunk az első szabad választásokon. így, Somlyó pünkösdi sokadalma, a szárbaszökő remények búcsújaként őrződött meg sokak emlékezetében.

Egy felejthetetlen profán emlékem is maradt erről a nevezetes búcsúról. Miután kellő-