Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)
Wicker Erika: Bács-Kiskun megye címere
204 Bács-Bodrog vármegye A Duna-Tisza köze a 15-16. században Az egykori Bács-Bodrog vármegye a Duna-Tisza köze déli felében feküdt. Északon a Kiskunság, a későbbi Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli része zárta, nyugaton, délen és keleten pedig természetadta határként a Duna és a Tisza. Az 1802 óta létező megye Bács és Bodrog vármegyék egyesítéséből keletkezett. Mindkét vármegye a 13. század második felében fejlődött ki a Szent István által alapított bácsi és bodrogi vár körüli várbirtokokból. Bodrog vára és városa valahol a mai Bezdán közelében, a Duna partján állhatott. Bács vára egy ideig a Kalocsa-Bácsi érsekség, később a bácsi prépostság és káptalan székhelye volt. Egy 18. századi leírás szerint „bár a háborúk nagyon megviselték, mégis eléggé elárulja hajdani pompás építmény voltát. Négyszögletes alakja van és kétségkívül hatalmas és egykor erős védőfalakkal van megerősítve. Hajdan két templom volt benne, az egyik észak felé, a másik keleten. Az előző valamivel nagyobb volt, és a nép közös jámborságának volt szentelve, az utóbbi kisebb volt, és a főpap magánhasználatára volt rendelve. Ezen az oldalon hozzá közel építették azt a palotát is, amelyben a főpap székelt, amíg itt tevékenykedett. Mindkettő azonban rútul romokban fekszik." (Bél Mátyás) A török hódoltság végét jelentő zentai csata (1687) után megkezdődött mindkét vármegye újjászervezése. Bács vármegye visszaállítását gróf Széchenyi Pál kalocsai érsek szorgalmazta, Bodrog vármegye újjászervezésében gróf Nádasdy, Draskovich és Grassalkovich főispánok munkálkodtak. A két közigazgatási egység önállósága azonban csak rövid ideig tartott, mivel az 1802. évi VIII. törvény - Zombor székhellyel - véglegesen egyesítette a két vármegyét.
