Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Műtárgyak között. Ünnepi kötet a 60 esztendős Laczkó János tiszteletére (Kecskemét, 2008)

Wicker Erika: Bács-Kiskun megye címere

Wicker Erika 203 Bács-Kiskun megye címere1 A helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. tv. l.§. (6) bek. a/ pontjában fog­lalt felhatalmazás alapján döntött úgy 1992-ben a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, hogy rende­letet alkot a megye címeréről, zászlójáról és pe­csétjéről. A jelkép megalkotását kétségkívül meg­nehezítette az a tény, hogy az egykori Bács- Bodrog vármegye északi és az egykori Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részéből 1950- ben létrejött Bács-Kiskun új megye, ezért vár­megyei hagyományokat követő címere soha nem is lehetett. Új jelképet kellett tehát alkotni, olyan új címert, amely kifejezi a két részből egyesített megye múltját, felhasználva a heraldikai ha­gyományokat. Szerencsére fennmaradtak Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék címervari­ánsainak leírásai, ábrázolásai, s mind a Jászkun­ság, mind pedig a Kiskunság jelképeinek több változata is. Bács-Kiskun új címerének megal­kotásához ezek nyújtottak segítséget. 1 A kézirat jó tíz éve ismeretterjesztő kiadványnak készült. Ezért hiányzanak belőle a jegyzetek, és ezért viszonylag sok az illuszt­ráció a szöveg terjedelméhez képest. Mivel Laczkó János olyany- nyira hathatós anyaggyűjtő munkát végzett, hogy lényegében társszerzőnek tekinthető, az eredeti szövegen és formán nem változtattam. így van helye ebben a kötetben.

Next

/
Thumbnails
Contents