Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)

Tanulmány - részlet: tábori telefonos (1914-1918)

Study - Detail: Camp with Telephone (1914-1918)

utolsó két évtizedét jelentősen meghatározta az 1899- től Wolfner Józseffel, majd 1903-tól (1914-ben felújítva) a Singer és Wolfner Rt.-vei kötött szerződése.5’ Az utóbbi már 10 százalékkal részesedett a festmények értékesítéséből, míg Wolfner évente legfeljebb egy képet fogadott el a megrögzötten ajándékozó festőtől (inkább vett tőle a magángyűjteménye számára). Mednyánszky sajátos és meglehetősen költséges életmódja, a párhuzamosan Bécsben és Budapesten fenntartott lakások és műtermek, állandó ajándékozásai (amelyek jelentősen levitték a művek eladási árait) megnehezítették a szerződés betartását. „Mi fizettük a műtermeit, a lakásait, a festék-, vászon-, keretszámláit, a világítást, fűtést, adóját és százféle egyéb számláját. Azonfelül jobbágyai (ahogy Malonyay tréfásan elnevezte a rajta élősködő léhűtőket), sokszor bárman-négyen egyszerre, az ő kívánságára, havi apanázst kaptak tőlünk, sőt gyakran azok kávéházi számláit is nekünk kellett rendbe hoznunk. (...) S e munkát szeretettel, gonddal végeztük.”'4 Wolfner József nem egyszerűen csak

finanszírozta Mednyánszky alkotói életútját, hanem kapcsolatuk időközben valódi barátsággá alakult át. Levelezésük mellett elegendő megemlítenünk például azt, hogy 1900-1902 között Mednyánszky magával viszi útjaira és tanítja Wolfner fiát és később utódját a részvénytársaság-vezetésben, a szintén jelentős festővé vált „Pista úrfit”, azaz Farkas Istvánt." Farkas maga is gyűjti hajdani mestere képeit, sőt önálló múzeumot is tervezett belőlük létrehozni, azonban a második világháború, s benne 1944-es tragikus halála ebben megakadályozta. 1948-ban az ezerdarabosnál jóval nagyobb Wolfner-Farkas-gyűjteményt az örökösök öt részre osztották. Ugyanebben az évben Farkas István két fia, Károly és Pál Rómába disszidált, így tulajdonrészük az egy évvel korábban megismert Glücks Ferencnél maradt egy hamis szerződés segítségével, bízva egy kedvezőbb történelmi helyzetben. Sümegi György művészet- történész kezdeményezésére végülis lényegében e gyűjtemény jelentős része, 291 mű került két részben, 1980-ban, majd pedig 1989-ben a Kecskeméti Képtárba.5'1 A művek jelentőségét mutatja, hogy a Cifrapalotát, Kecskemét egykori, Márkus Géza tervezte szecessziós bérházát, 1983-ban éppen e gyűjtemény fogadása céljából alakították át képtárrá.

A gyűjtemény Mednyánszky-anyaga akár jóval nagyobb is lehetett volna, ha az ún. Mednyánszky-Wolfner-per- ben a Singer és Wolfner cég érvényesíthette volna követeléseit a festővel megkötött szerződései alapján. Sajnos (legalábbis történelmietlen módon a későbbi Kecskeméti Képtár gyűjteménye szempontjából nézve) a per lezárása után a hagyaték nagy része Mednyánszky húgához került.1 A könyvünk megjelenését indukáló kecskeméti kiállítás Szolnokról kölcsönzött képeinek nagy része szintén az előbb említett kollekcióból származik. 1954 tavaszán Barcsay Jenő a Kossuth-díjából „10 vagy 12 darabot” vett meg Glückséktől. A festőművész később 17 darabossá fejlesztett Mednyánszky- gyűjteményét 1987-ben írott végrendeletében hagyaté- kozta a Damjanich János Múzeumra.15 E körhöz áll közel a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött művek nagy része is, melyek Wolfner Gyulától, „Pepi” öccsé- től, azaz az ún. Wolfner-gyűjteményből származnak.59