Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)
művészetében a végtelenbe vesző folyókanyarulat (előzménye a Poprád folyó korábbi ábrázolásain is felfedezhető): „Egész életében megszállottan festette ezt a képein mind absztraktabbá váló formai alakzatot... (...) A motívum mint szimbolikus tartalmak hordozására kész formai alakzat, nem csupán a nap- vagy évszakok módosulásaiban, hanem a változó táji környezet kontextusában is megjelent, s Mednyánszky összes festői eszközét kipróbálta rajta. Maga a motívum is sajátos metamorfózisokon megy át, kiterebélyesedik és egy mocsaras, lápos tájba vész, vagy hirtelen hegycsúcsok szökkennek körötte az égbe, és felveszi egy tengerszem amorf körvonalait. A motívum immár nem is motívum, hanem képtípus, képszerkesztési mód, kompozíciós séma, melyet Mednyánszky élete folyamán kedve szerint tölt meg színekkel, fényekkel, hangulatokkal, különböző jelentésekkel. ” ’ A Kecskeméten őrzött egyetlen nagyméretű tájkép, melyet valószínűleg tévesen illettek korábban Velence megnevezéssel, a fent bemutatott téma, ezúttal talán napszakhoz kötött egyik változata (Alkonyati táj, 1905-1908 k., kép az 58. oldalon). Bár édesapja valószínűleg 1877 körül állandó műtermet építtetett a fiának a nagyőri kastély gazdasági szárnya mellett, innentől kezdve Mednyánszky szinte állandóan úton volt. Mindamellett, különösen apja 1895-ben bekövetkezett haláláig, Nagyőr volt az a bázis, melyhez mindig vissza-visszatért festői csavargásairól. A művész hét évvel fiatalabb húga, Miri így emlékszik vissza a műteremben töltött napokra: „Nagyőrre érkezve ide bevonult, itt dolgozott reggeltől estig, örökös akt. (Lásd pl. Férfiakt, 1887, kép a 47. oldalon.) Erre a célra legtöbbször cigányokat használt; sokszor éjfélig dolgozott, vasszorgalommal, kitartással. Néha napokig nem láttuk, az ételt bevitette magához, hogy munkáját ne szakítsa félbe. Midőn végre idegei felmondták a szolgálatot, akkor el a hegyekbe, erdőkbe, pásztoroknál zsendiczén és brinzán élt, hegyet mászott, festett a szabadban. Néha egyheti ilyen élet után hazakerült, felfrissülve, jól kinézve egy rakomány vázlattal.”10 Bécsben először 1880-1883 között bérelt műtermet Mednyánszky. Itt a már részint Szolnokon, illetve itáliai útjai (ahol 1877 és 1881 között többször is járt, sőt Rómában műterme is volt) során megismert osztrák festők révén (pl. Emil Jakob Schindler, Tina Blau, Eugen Jettel, Robert Russ, Alfred Zoff, Wilhelm Bernatzik) tovább ismerkedik az ún. bécsi „hangulati festészettel”. Mednyánszky egy 1895-ös naplóbejegyzése is arról tanúskodik, hogy a „Stimmung” maradandó eleme maradt mindenkori festészetének: „A hangulat irányát, én csak azt látom mindenben. Azt keresem a színben úgy, mint a vonalban, a levegő minőségében, úgy, mint a növények illatában, a meleg lankasztó hatásában, úgy, mint a hideg hatásában.” 1 Hatásuk (talán leginkább Jettel révén) közé sorolható még a szabadon hagyott alap (például a vörös faalap és az aranybarna rétegelt papírlemez) technikája is. A barbizoni tanulságok mentén alkotó bécsiek közül különösen Schindler, a plankenbergi iskola alapítója hatott Med- nyánszkyra, illetve találunk párhuzamokat, kevésbé gyakorlati, mint inkább elméleti szinten (lásd az ún. „szinesztéziás” eljárást).12 „A természet érzékeny megfigyelője soha nem érzékeire hagyatkozott elsődlegesen, a tét a számára mindig az orpheuszi teremtő-átváltozta- tó aktus volt. Mivé lehet átváltoztatni a táj megszokott arculatát a hangulat eszközeivel, hogy átüssön rajta valami idegen ábrázat - ez volt Mednyánszky festészetalkímiai kiindulópontja. (...) A hangulatokhoz elemeket rendelt, azokhoz hangfekvéseket és színeket társí»13 tott. Mednyánszky szinesztéziás-asszociatív gondolkodás- módjának egyik legfontosabb forrása 1900-ból származó naplóbejegyzése: „A megigézés. Valami, ami a képen megigézi az embert. Valami »bölcsek köve«-féle. Ami többé-kevésbé már tavasz óta üldöz. Ennek a dolognak akartam most nekilátni. Végére akartam járni. Különböző szempontokból vizsgálgattam. a) Mint valamit, ami optikai csalódásokon alapul. b) Mint olyat, amely az arckifejezések és a mozdulatok mélyebb ismeretén alapul. c) Mint olyat, amely a látható rétegek alatt a szemre nézve láthatatlanul és okkult módon hat. (...) Szép alakok, amelyek egyúttal jellegzetesek és telve vannak élettel! Ezeknek háromféle fajtájuk van.
