Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)

1. Az allegorikó-filozófikus, fantasztikus, romantikus, a drámai.

2. Az idillikus, realisztikus.

3. A tanulmányszerü arckép szerű, nagyon realisztikus. A 2. megfelel az ifjúságnak, a reggelnek és a lüktető erőnek. A 3. mint jótékony és fölfrissítő visszahatás következik a sok kísérletezés és keresés nyomában. Az 1. a legtágabb mező, amelyen még a leginkább szenderegnek meg nem született dolgok. ”14

Mednyánszky művészeti tevékenységében teljesen egyenértékűek voltak a tájképek és az alakos kompozíciók, sőt „tartalmilag is összetartoznak és különösen a századvégtől folytonos kölcsönhatásban vannak

Vázlatkönyvi rajz - Vándor (kát. 32.)

Sketch-book drawing - Errant (cat. 32)

egymással. ”11 Mindamellett a figurális művek a kortársak körében sokáig kevésbé voltak ismertek. Tájképfestészetét, mely alig van képviselve a Kecskeméti Képtár gyűjteményében, Kállai Ernő, Mednyánszky legjelentősebb monográfusa a mai napig érvényesen így jellemezte összefoglalóan: „A természet nemcsak tanító- mestere volt művészetének, hanem életeleme is. A természet volt a tárgya; ez inspirálta vízióit. Kezdetben a barbizoni természetfestő iskolához kötődött, később a naturalizmus és az impresszionizmus alkotásainak ösztönzésére megismerte a szabad tér színes fénytöréseit. A természet jelenségeit megtanulta laza színfoltok fény- és levegőátjárta szövevényként szemlélni. De alkotó munkájának mindig differenciáltabb, szabadabb színkezeléshez vezető egész festői fejlődése csak arra szolgált, hogy a tárgyakról lehántsa anyagiságukat és köznapi valóságukat, és a külső burok mögül előragyogtassa a jelenségek belső, szellemi magvát. Mednyánszky számára a természet a nagybányai, a szolnoki és a kecskeméti mesterekhez - Ferenczyhez, Hollósyhoz, Thormához, Fényeshez, Iványi Grünwaldhoz - hasonlóan festői jelszóul szolgált. De míg a többiek szemében a természet reális, véges lehatároltságú optikai tárgy volt, addig Mednyánszky számára inkább misztikus kinyilatkoztatások közvetítésének médiuma, híd az érzékitől az érzékfölötti birodalmába, a végesből a végtelenbe.”16 Mednyánszky tájképfestő módszeréről tanúként ír a művész által oly tisztelt Carlo, azaz Lyka Károly művészettörténész: „Tájképeit pesti műhelyében festette, emlékezetből. Ez a képessége rendkívüli volt. A legfinomabb forma- és színvázlatok is beleszövődtek emlékezetébe, de hogy magát ellenőrizze, a falra szögezett öt-hat természettanulmányt, amelyek odakünn készültek, a festés közben egy-egy pillantást vetett reájuk. Képei ily módon sűrítve adják sok természeti élményét. Sűrítve, de sohasem túlozva.”17 Mednyánszky módszerét tekintve tehát nem vált „igazi” plein air festővé, azonban még a legmisztikusabbnak, legelvontabbnak tűnő tájkompozíciók esetében is a megjelenítés alapja minden esetben az érzéki tapasztalat. (Erre számtalan naplófeljegyzés is utal.) Mednyánszky tájképei így végeredményben egyszerre mutatnak plein air és szimbolikus