Gyergyádesz László, ifj.: „Csavargó”. Mednyánszky László élete és művészete (Kecskemét, 2007)

előtérbe. A két halott katona szinte morbid gyönyörűséggel válik teljesen eggyé a természettel. A környezettel való egybeolvadás motívuma Mednyánszky számos hasonló témájú képén is megjelenik, azonban ezek egy részén ezt jól láthatóan tompítja az emberi figura plasztikai (pl. Halott katona, 1915-1918, kép a 76. oldalon) vagy sötét kontúrral (Fekvő katona, 1915-1918, kép a 77. oldalon) való kiemelése. A Halott orosz katona (1914-1918, kép a 74. oldalon) című művén pedig mint egy árnyék, úgy nyúlik be a képtérbe az elesett katona figurája. Különösen az Enyészet esetében jól látható, hogy egyes motívumok révén - jelen esetben a földön fekvő halott katona - hogyan kapcsolódik tarVázlatkönyvi rajz - Katona (1914-1916, kát. 27.) Sketch-book drawing - Soldier (1914-1916, cat. 27)

talmilag és formailag egyaránt össze a háborús korszak az azt megelőző fél évtized képi világával (lásd: A gyilkos, 1911-1913, kát. 81.).

Mednyánszky az olasz fronton 1916. július 31-én könnyebben megsebesült, melyről szóbeli forrás alapján így tudósít minket Czóbel Istvánná, a festő húga: „László sokszor ki szokott mászni a lövészárkokból, háttal az ellenségnek, a mi fedezékeinket a sziklákkal mögöttük festve. Az olasz katonák látták nap nap után, egy furcsa öreg urat nagy lobogó köpenybe, aki nem törődve veszéllyel, a süvítő golyók közt csendesen rajzol. II Santónak nevezték és soha sem lőttek reá. Egyszer azonban az egyik reá fogta fegyverét, és lőtt! A vállán könnyen megsebesítette. A többi olasz katona ezt látva, hogy a Sántát bántották, dühbe jött, és elverték bajtársukat.”6' Mint az a részletből és a korabeli naplófeljegyzésekből is kiolvasható, Mednyánszky minél több mozgalmas akciót, drámát szeretett volna látni, azonban igazi harctéri pillanatok ritkán jutottak neki. Ehhez képest a leggyakrabban az utánpótlással együtt mozogva csak olyan témákat tudott megörökíteni, mint például a vonuló foglyok és trének, lövészárok, fogolytábor, sorakozó stb. (pl. Fogolytábor, Appel, 1914 — 1918, kép a 71. oldalon). Emellett a harcok környezetében fekvő természeti és építészeti motívumok kapnak még jelentős teret a vázlatkönyvekben, illetve az azok alapján kidolgozott festményeken (pl. TÁJ romos templommal, 1914-1916, kép a 64. oldalon). Mednyánszky soha nem állt ellen a technikai újításoknak, amit sokszor a naplófeljegyzéseiben is megörökített: „Tegnap, december 17-én szombaton jöttem reá, hogy lefixírozott szénrajzra akvarellezni is lehet.”64 Különösen érvényes ez a háborús képeire, ahol már nagy szakmai rutinnal, apparátussal dolgozhatott, így bátran használta az olaj mellett a korábban kevésbé preferált akvarellt, pasztellt és gouache-t is. Mindazonáltal rá jellemző módon a különféle, számára új művészi eszközöket sohasem öncélúan, hanem mindig tartalmi (motívum) és azzal összefüggő hangulati alapú stílusvariánsokhoz, azaz különböző modusok tökéletesítéséhez használta. Tehát csak bizonyos értelemben volt igaza Genthon Istvánnak, amikor azt állította, hogy