Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Zorn Antal: Névmagyarosítás Baján és néhány környező településen a XIX-XX. században
vet használó, központosított államot akart, de hiányzott a támogató polgárság, az erős gazdaság. Ezért aztán a magyar politikai gondolkodók II. József nyelvrendeletétől és a magyarországi nemzetiségiek ébredésétől megrettenve a felvilágosodás eszméivel összekötve a nemzeti nyelv és függetlenség kivívását tűzték zászlajukra. A harc az akkori erőviszonyokat ismerve nem nagy eredménnyel kecsegtetett, de az 1790-ben kibontakozó nacionalista illuzionizmustól kezdve a XX. század népi íróival bezárólag hatalmas propagandával, hatásos jelszavakkal, óriási, néha gyűlöletet keltő nacionalista vehemenciával hirdették elképzeléseiket. Híveket szerezve a politikusok, államférfiak, tudósok, művészek, de a nemzeti büszkeségre apellálva még a laikusok körében is. Decsi Sámuel 1790-ben Pannóniái Féniksz c. munkájában a „hamvakból feltámadott magyar nyelv” nemzetépítő hatását rajzolta meg. „A nyelv az, ami az ország lakosságát egyesíteni fogja vallás és nemzetiségi különbség nélkül. A magyar nyelvet iskolába, polgári és törvényes székekbe be kell hozni, mert amíg ez meg nem lesz, sem természeti, sem erkölcsi, sem polgári állapotunkra nézve boldogok nem leszünk.”9 Széchenyi István a magyarosítást a legszentebb kötelezettségévé teszi minden magyarnak. Javára legyen írva, hogy itt ő az ország elmagyarosítását népi szempontból szorgalmazta, de a nyelvmagyarosítást is fontosnak tartotta.10 * Ezidőtől kezdve minden, ami az asszimilációt hátráltatta, veszélyt jelentett a magyarságra. Kossuth Lajos például 1841-ben azért nem támogatta a német-magyar vámuniót, mert „Városaink nagy részben még németek ... A magyarizálódás jeleit alig árulják el. Az ipar hazánkban német, a kereskedelem lényegét tekintve német, és a Zollvereinhez való csatlakozással még inkább az lenne, és akkor ebből az következnek, hogy német városaink, német iparunk, német kereskedelmünk soha nem lenne magyar.”11 A Pesti Napló 1881. márciusában ezt írja a magyarországi német és zsidó polgárságról: „Ha mi ezeket a magyar nemzetbe beolvasztani tudnánk, akkor velük hatalmas erőt képeznénk itthon és a külfölddel szemben.” A reformkorban Wesselényi Miklós azt javasolja, hogy „törvényhozásban s igazgatásban egy nyelvnél több nyelv nem létezhetvén azon nyelvnek, mely erre használtatik, megtanulhatóságát a lehetőségig könnyűvé kell tenni.”12 Volt, aki az iskolával és a szószékkel kívánta magyarosítani a „német, tót, sváb és orosz” nemzetiséget. Táncsics Mihály a következő megoldást javasolta: „az úján települő község ne alakuljon csupán egynyelvű népből, hanem vegyítve. Ahol csak a régit bővítik, ott a nem magyar ajkú lakosokból álló helységekben csak magyaroknak adjanak még adandó földeket és megfordítva ... Ez hatalmatokban áll ... a magyar faj felvirágoztatására ezáltal hatalmasat tettetek.”13 Az 1848-as forradalom és szabadságharcban a magyarok oldalára állt császári tisztek magyar érzelmeiket, nacionalizmusukat bizonyitva nevüket magyarosították. A kiegyezéssel létrejött dualista államszervezet lényegében kiszolgáltatta a Magyar Királyság területén élő nemzetiségieket - függetlenül a szabadságharcban betöltött szerepüktől - a magyar politikai célkitűzéseknek, melyet Deák fogalmazott meg: „Az én meggyőződésem az, hogy Magyarországban egy politikai nemzet létezik: az egységes 9 HÓMAN Bálint - SZEKFŰ Gyula 1936. 152. 10 WEIDLEIN, Johann 1981. 146. "ÁCS Zoltán 1986. 185-186. 12 ÁCS Zoltán 1986. 229. 13 ÁCS Zoltán 1986.230. 209
