Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Rind Melitta: Topolyai gyermekjátékok Zöldy Pál gyűjteményében
RIND MELITTA TOPOLYAI GYERMEKJÁTÉKOK ZÖLDY PÁL GYŰJTEMÉNYÉBEN „Tisztába kell jönnünk helyzetünkkel, szerepünkkel, és azzal, hogy miért élünk. Minden emberben van valami, ami csak az övé - valamiért született, valami csak neki adatott meg. Ez az, amiért él, és kell is, hogy értelme ez legyen életének.” (Tóth Menyhért) BEVEZETÉS Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa anyanyelvét. „Nekünk a nyelvünk nagyobb kincs, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nem nyelvünk olyan, mint mi, hanem mi vagyunk olyanok, mint a nyelvünk.”1 Ugyanez az emberi jog a játék és tánc esetében is meg kell, hogy illesse a gyermekeket. Zenei anyanyelvűnk ugyanolyan fontos számunkra, mint beszélt nyelvünk. S ez nem hit kérdése: hinni azt lehet, amit az ember nem tud, megmagyarázni nem képes, tehát hinni vagy nem hinni kényszerül. Ősi hitvilágunk egyes elemei természetszerűen eltűnnek, sokszor bizonyos természetességgel lép rajtuk túl az ember, elfeledve azt, hogy nemrég még istenségként tisztelte a jelenséget. Ma már sok mindent tudunk, amit a régiek csak hittek. Világképünk sokkal teljesebbé és tudományosabbá vált, de az emberekről való ismereteinkben ma sem árt, ha az ő tudásukra, akár megérzéseikre támaszkodunk. A tudományosan kidolgozott módszerek mögött ma is hasznát vesszük életfelfogásuknak, s ma is valljuk, amit ők is tudtak: önbecsülés, „tartás” nélkül nem egész ember az ember. Önismeret nélkül pedig nincsen valós önbecsülés. A hagyomány segít abban, hogy megismerjük saját magunkat és társainkat is. Használjuk fel a hagyományt mi is a mában, és ne fosszuk meg gyermekeinket attól a kincstől, ami őket megilleti! A hagyomány nem születik velünk, azt meg kell tanulni, ebben pedig segíthetünk gyermekeinknek. Ha egy gyermek leikéhez közel akarunk férkőzni, érzés- és hangulatvilágát, gondolatvilágát jobban meg akarjuk ismerni (esetleg befolyásolni), akkor egyik legfontosabb feladatunk, hogy megismerkedjünk azokkal a dalokkal, játékokkal, amelyek kedvesek lehetnek számára. Tanítsuk meg annak a kultúrának az alapjaira, amelybe született, s amely alapját adja a többiek közé való beilleszkedésének. Mindennek fő eszköze az utánzás, amelynek alapvető szerepe van a gyermek életében. A játékokban minden előkerül, ami a felnőttek gondja, dolga: a gyermek látja a felnőttek cselekvéseit, hallja beszélgetésüket és dalaikat, figyel és utánoz. A gyermek utánzó tevékenysége (amely már a 9. hónaptól elkezdődik és tart egészen 15-16. éves koráig) érvényesül az élet minden területén. Utánozza a felnőttek szokásait és játékait, átveszi dalait, táncait, megjátszsza a kecskeűző pásztort, a vásárt, a lakodalmat, de a régi élet eseményei is megtalálhatók játékaiban. így (szerencsénkre) megmaradhattak különböző művészettörténeti emléktöredékek is: a nap- és állathívogató, nádsípkészítő és másféle rigmusaink, a fecske1 UGRIN 1999.5. 163
