Bárth János (szerk.): Szavak szivárványa. A 6. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2005. július 13-14.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2006)
Kocsis Zsuzsanna: Topolya emlékező "krónikása"
megközelíthető; amilyen átfogóan csak lehet, „belülről”, vagy történeti dimenzióban.7 A néprajzi-antropológiai megismerés számára azért jelentős igazán, mert az emberi élet bizonyos mozzanatai nem figyelhetők meg kívülről, a megfigyelés csak azokra a jelenségekre korlátozódhat, amelyek a társadalom tagjai számára is tudatosak, átláthatóak, de azok, amelyek számukra sem megmagyarázhatóak csak életrajzi módszerrel közelíthetők meg. Az életrajzi módszer, eltekintve az összes többi kutatási eszköztől - interjúk, kérdőívek, különböző megfigyelések -, amelyek csoportokat, közösségeket vizsgálnak, a társadalmat egészében tanulmányozzák, az egyénre, egyéni életpályára, élettörténetekre helyezi a hangsúlyt. A korábbi néprajzi, antropológiai kutatások az individuumot, mint a közösség, a csoport elemét tekintették és tulajdonképpen, mint egy közvetítő eszközt használták fel a társadalmi megismerésben. A későbbi kutatások viszont azt igazolták, hogy az emberi személyiség a társadalmi fejlődésnek egyidejűleg folyamatos alkotó tényezője, illetve folyamatosan létrejövő eredménye. Az élettörténet egy-egy életpálya történetét mondja el, amely valójában az egyén mindennapi életében kapcsolódó helyzetek, helyzetmegoldások, láncolata. Az élettörténetek tartalmi és formai koncepciójából képet kaphatunk a társadalmi viszonyok működéséről, gondolkodásformákról, kulturális és ideológiai struktúrákról. Az elbeszélő, történetíró válogat a múltbeli életének történetei között. Egyes eseményeket nem tart fontosnak megemlíteni, másokba viszont saját értelmezéseit is beleszövi. Egyes történéseket tematikus egységekbe sorol, és ilyen módon építi bele élettörténetébe. Ilyenek például a háború, gyermekkor, iskolás évek, ifjúkor, házasság stb. Eltérő sajátosságok mutatkozhatnak egyes élettörténetekben nők és férfiak esetében, különböző társadalmi csoportok, különböző népcsoportok esetében.8 Az élettörténetek, életrajzok műfaját, a témája is meghatározhatja. Hogyan, ki, mikorról tekint vissza, milyen fontosabb eseményeket emel ki az életéből, milyen fejlődési folyamatot mutat be, és hogyan láttatja saját magát ebben? Egyes emlékek felerősödhetnek, mások tompulhatnak. Önálló műfajként talán azért lehet nehezebben megfogalmazni, mert a fejlődése során kialakult hagyományok, lehetőségek, keretek ellenére, az alkotók egyéniségüknek, tehetségüknek és tapasztalatuknak megfelelően használják ki ezeket.9 Zöldy Pál írásainak elemzéséhez tartozik, hogy írásai, adatai hitelességét otthonmaradt öccsével való levelezése útján ellenőriztette, hiszen nem utazhatott haza. Őt kérte meg maga helyett, hogy kérdezzen utána, ha valamiben nem volt biztos. Több dolgozatában írja, hogy inkább nem beszél róla, semmint olyat mondjon, ami nem igaz. A testvérek közötti levelezésnek tudtommal nem maradt nyoma. Kompenzáció, motiváció és emlékezet Zöldy Pál írásainak tükrében Marice Halbwachs szerint: „A tökéletes magányban felnövekvő egyén nem rendelkezhet emlékezőképességgel.”10 Több csoporthoz (család, vallási, nemzeti közösség), eseményhez, célokhoz, érdekekhez való kötöttség, külső társadalmi és politikai hatások határozzák meg, hogy tulajdonképpen mi az, amit képesek vagyunk megőrizni és rekonstruálni a múltból. 7 NIEDERMÜLLER Péter 1988. 377. 8 NIEDREMÜLLER Péter 1988. 378-383. 9 SZÁVAI János 1978. 64-76. 10 ASSMANN, Jan 1999. 159