Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI
nap tartották. Másrészt a varsági tanyák népe katolikus lévén, húshagyó keddi mulatságát már beárnyékolta a hamvazó szerda és a nagyböjt közelsége. Ham vazószerda A nagyböjt első napja. Egyházi ünnep. A varságiak úgy ünnepelték, hogy nem dolgoztak, hanem pihentek, misére mentek. A misén meghamvaztatták a fejüket. A nagyszombati tüzszenteléskor a pap elégette azt a virágvasárnapkor megszentelt cekót, vagyis barkát, amelyet a hívek nem vittek haza, hanem a templomban hátrahagytak. A sekrestyés a szentelt cekó hamuját gondosan kiszitálta és betette a sekrestye egyik szekrényébe. Hamvazószerdán a pap elővette az előző évben keletkezett szentelt cekó hamut, és kereszt alakban ráhullatta, rászórta, rákente az emberek homlokára. A hamvazáshoz a mise résztvevői lányok-asszonyok-fiúk-férfiak sorrendben a káncélus elé térdeltek. A varsági imádságos asszonyok emlékezetében rögzült, hogy miközben a pap hamvazott, a következő szöveget mondta: Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel? 56 A hamvazószerda farsangi fáradalmakat pihentető szerepére utal a tréfás döljfelszerda név, amiben a dőlj fel az ágyra és lustálkodj, aludj felszólítás húzódik meg. A farsangi sok evés után az emberek viszonylag könnyen viselték a hamvazószerdái böjtöt. A XX. század közepén hamvazószerda napján leginkább a következő ételeket ették Varságon: Reggelire: aszalt szilvából főtt levest, puliszkával Délebédre: rántott káposztát, vagyis olajban dinsztelt káposztát, puliszkával. Vacsorára: puliszkát forralt tejjel. A régi varságiak úgy tartották, hogy húshagyó kedd hamvazószerdára virradó éjjelén cibre vajda és sódar vajda összeverekedtek. Ezt mondogatták is hamvazószerda délelőtt a gyermekeknek, utalva nagyböjt kezdetére. Cibre böjtös levest, sódar pedig sonkát jelentvén, cibre vajda alatt a böjt vajdáját, sódar vajda alatt a farsang vajdáját értették. A gyerekeket meg is viccelték, mondván, ahol cibre vajda és sódar vajda összeverekedett, bicskát, órát, láncot lehet találni. Hol verekedtek? kérdezték a gyermekek. „Odafő György Mártonoknál" vagy a „ Magyaróbokroknál" - volt a válasz. A gyerekek el is szaladtak a megjelölt helyre, és sokáig keresgéltek, de a felsorolt tárgyakat nem találták. A XX. század első felében a „régies" varsági tornácos faházak lakói a disznókőccséget: szalonnát, sódart, oldalast, kolbászt a híjban, vagyis a padláson tartották. A tornác vége fölött létezett egy fölfelé nyíló fekvő ajtó, a lappancs. A ház tövébe fektetve tartották a híjbajáró lajtorját. Csak akkor támasztották a lappancs alá, ha disznókőccségért akartak menni a híjba. Ilyenkor mindig figyelmeztették egymást: Vigyázz, a lajtorja ë në suvadgyon, vagy Vigyázz, nehogy a lappancs reád essen! Hamvazó szerdától húsvétig a gazda különösen sokszor odafigyelt a híjbajáró lajtorjára és a lappancsra, nehogy valamelyik vásott gyermek megszegje a böjtöt, felVö\: MISEKÖNYV 1932. 104. - BARABÁS László 2000. - További irodalommal.
