Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
VI. AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEI, AZ ESZTENDŐ JELES NAPJAI
jókedvű férfiak közül valaki, vigyázva, hogy a szobában elhangzó szakrális szavakat ne zavarja, halkan kajánul megjegyezet: Gáspár menj Borért! 247 A pap és a család beszélgetése általában rövid volt, 10 percnél nem tartott tovább, mert a házszentelőknek hatalmas területet kellett bejárni. Egy házra kevés idő jutott. Induláshoz készülődve az egyik vidimusz kifújta az asztalon álló gyertyát, és a vendégek szívélyes búcsúzkodással kivonultak a házból. A házszentelések során mindig előfordultak különleges kívánságok és helyzetek. Akadt olyan gazdasszony, aki megkérte a papot, hogy az alsó konyháját is szentelje meg, mert ott tartózkodik legtöbbet. Előfordult, hogy a gazda az állatait szerette volna megszenteltetni az istállóban. Az ilyen gazda előzőleg kitakarította az istállóját. Lovait, teheneit kikefélte. A pap nem zárkózott el az efféle kéréstől. Megállt az istálló ajtajában, és szentelt vizet hintett az állatok felé. Új házba költözött új házasoknál több időt töltöttek a házszentelők, mint egy átlagos régi házban. Az új ház fiatal lakói megkínálták őket ételekkel is, amit a helyzetre való tekintettel elfogadtak. A gazda felesége, esetleg még egy-két gyermek is, a vendégek szánjára kapaszkodva egy-két-három tanyányi távolságig a házszentelőkkel tartott. Ugyanúgy, mint, ahogy hozzájuk is jött a papot követve egy-két tanya népe. Közülük egy család tagjai gyalog visszamentek, amikor a frissen szentelt tanya lakói csatlakoztak a szentelőkhöz. A házszentelés alatt a pap mögött a szomszédok is ott álltak a szobában. Részt vettek a beszélgetésben és a pálinka kóstolásában. A varságiak szerint a meglátogatott család tagjai azért kísérték el a házszentelő papot a szomszédokba, hogy a következő évben nagyra nőjön a kenderük. A pap kíséretével egész nap járta a határt. Reggeltől estig családokat keresett föl és házakat szentelt. A nagy kiterjedésű, távoli, havas tanyavilágban megoldhatatlan volt, hogy délben hazamenjenek ebédelni. Ezért mindig megszervezték, hogy a déli órákban a házszentelők olyan házhoz érjenek, amelynek lakói az átlagosnál jobb kapcsolatot ápoltak a helyi egyházzal, pl. egyháztanácsos volt a gazda. Az ilyen, előre meghatározott háznál a pap és házszentelö kísérete megebédelt. A házszentelés azon régi szokások egyike, amelyik a Székelyföld katolikus helységeiben, így Székelyvarságon is megérte a XXI. századot. A legtávolabbi tanyák lakói is elvárták, még a harmadik évezred elején is, hogy vízkereszt táján a pap elhozza házukba a szent keresztet. Tovább élt az a régi elv, amely szerint ha valaki valamiért kimaradna a házszentelésből, sérelemnek, megaláztatásnak fogná fel a dolgot. Szerencsére a római katolikus egyház székelyföldi papjai, bizonyára hagyománytiszteletből, megterhelő, nehéz feladatként bár, de maradéktalanul teljesítették 2000 után is a székely katolikusok házszentelés iránti töretlen igényét. Vince napja (január 22.) A kalendáriumba szorgalmasan följegyezték, hogy milyen idő volt Vince napján. A jó időből bőséges jó termést, a rossz időből szűkös, rossz termést jósoltak. A betűk humoros értelmezésére. Vö.: MÓRA István 1913. 78.
