Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
A gyulafehérvári egyházmegye vezetői azonban már korábban is nemtetszésüket fejezték ki a halotti búcsúztatókkal kapcsolatban. Márton Áron püspök 1961ben tulajdonképpen megtiltotta papjainak és kántorainak, hogy a temetések alkalmával efféle személyre szabott búcsúztatókat tartsanak. Valószínűleg ezért került Varságon a „műfaj" és az igényelt feladat idegen kántorok, volt kántorok, énekvezetők kezébe. A varsági pap és kántor legjobb esetben elnézte, ha egy idegen kántor vagy egy varsági énekvezető, a gyászoló család kívánságára hosszadalmas búcsúztató éneket énekelt. Márton Áron erdélyi püspök 1961. július 29-én egy konkrét búcsúztatási ügy kapcsán levelet írt a gyergyószentmiklósi plébániának. A levelet, tartalmának általános érvénye miatt, más plébániákra, így Varságra is megküldték. Ebben a levélben olvasható a búcsúztatók fent említett tiltása: „A temetéseknél némely helyen lábrakapott úgynevezett »búcsúztató« beszédek kiküszöböltessenek, és a keresztény temetésnek minden mozzanata az Anyaszentegyház előírásainak és szándékainak megfelelően történjen ... Egyházi temetésnél nincs megengedve az úgynevezett »búcsuztatö« beszéd, vagyis a halott családtagjainak és rokonságának név szerinti, litánia-szerű felsorolása és a halottnak azoktól való érzelmes búcsúztatása. Ilyen búcsúztató tartását sem pap, sem kántor nem vállalhatja. " 232 A sír mélyére engedett koporsó befödését, földdel borítását ugyanazok a szomszédok végezték, akik előzőleg kiásták a sírt. Az elhantolást a takarás szóval emlegették. Amíg folyt a takarás, a nép olyan énekeket énekelt, amelyeket sokan tudtak és népszerűnek számítottak Varságon. Sokszor elhangzott a Krisztus király ... és a Régi magyaroknak vezérlő csillaga... Az 1990-es években, miként az egyházi esküvők végén, a takarások alatt is szívesen énekeltek a varságiak olyan régi Máriaénekeket, amelyeket a somlyai kegyhely búcsúin is zengedeztek. Az utolsó ének elhangzása után a XX. század végén a halott valamelyik férfi rokona fennhangon megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek a temetésre, majd mindenkit meghívott a torba. A fekete lobogót, a kék zászlókat és a koporsószállító rudakat visszavitték a templomba, ahol a sekrestyés valamennyit eltette a helyére. A temetésen résztvevő emberek egy része szétszéledt a temetőben. Mondott egy-két Miatyánkot hajdan volt hozzátartozói sírjánál. Az emberek többsége pedig beszélgetve, sétálgatva elindult haza, vagy a tor helyszíne felé vette az irányt. Sólyomkőn, a fentebb már ismertetett okok miatt, a pap misét mondott a gyászházné\, az időjárásnak megfelelően: a tornácon vagy az udvaron. Ezért amikor felszállt az érte küldött szekérre, egy bőröndben magával vitte a legfontosabb egyházi ruhákat, kegyszereket, stólát, misekönyvet, temetési szertartáskönyvet, evangéliumos könyvet, ostyákat, kicsi üvegben bort és vizet. A papot megérkezésekor már várta a tornácon a fekete terítővel leterített asztal, amelyet oltárként használt a misézéskor. 2000. március 20-án egy sólyomkői temetési misén, e sorok írója megfigyelte, hogy az előkészített asztalra valaki odaállított egy nagy pohár vizet, amelynek nem jutott szerep a szertartás során. Aki a vizet az 12 VAPI. Utasítások. 1961. - Gyulafehérvári iktatószáma: GYÉL. PHI. 1097/1961.
