Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
ne küzdjön örökké a sírással, ha a szülői háznál jár. Az elérzékenyülést a vőlegény határozott magatartása ellensúlyozta. Egy hajdani menyasszony emlékei szerint, könnyhullajtásos szipogásának az vetett véget, hogy az ura mérgesen rászólt: Nem halni viszlek. Levetlek a szekérről, ha nem hagyod abba a sírást. Induláskor az Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom kezdetű dalt játszották a zenészek. Az utolsó szekérre felültek a muzsikusok, hogy útközben is zenéljenek. Úgy mentek a szekerek, mint ökör a borozdában - emlékezett egy asszony, arra célozva, hogy vágtató szekéren nehéz muzsikálni. Ezért lassan haladtak, hogy szólhasson a zene. A menyasszonyt elkísérte a vőlegényes házhoz a násznagya, a vőfénye, mindkét keresztanyja, mindkét keresztapja és valamennyi kicsi nyoszolyója. Előfordult, hogy vidám kedvű legények elkötötték az utat. Ilyenkor találós kérdésekre kellett válaszolni. A legfontosabb találós kérdés a menyasszonynak szólt: Hogyan tudna egy fazékban kétféle ételt főzni úgy, hogy az egyik sós, a másik sótlan legyen? A menyasszony gyorsan előállt a válasszal: Ha a puliszka mellett főzöm a tojást. Az út felszabadult. A vőlegény nagynyoszolyója elővette a negyvenes edényt, és az útelzárók megkóstolhatták a benne lévő pálinkát. A vőlegényes ház zöld ágakból szerkesztett magas „díszkapujáról" lelógattak egy virágcsokrot. Amikor az első szekér haladt el alatta, a menyasszonynak felállva le kellett szakítania. Előfordult, hogy a vőlegénynek kissé meg kellett emelnie ifjú feleségét, hogy elérje a leszakítandó virágkompozíciót. Miközben a kapu alatt haladtak át a szekerek, az Édesanyám adjon Isten jó estét, meghoztuk a piros barna menyecskét kezdetű dalt harsogta a násznép. A ház ajtaja elé a házbeliek rendetlenül odadobtak egy söprűt. Az ügyes menyasszony felvette és annak rendje-módja szerint a falhoz támasztotta. Közben megjegyezte: Nálunk a seprűt nem itt tartják. Előfordult, hogy a menyasszonynak két söprűt is helyre kellett tennie. Egy udvari vesszősöprűt a lépcső előtt, egy nádseprűnek nevezett ciroksöprűt pedig az első helyiségben, ahova beléptek. A vőlegényes ház csűrében és egyik szobájában terített asztalok várták a szekerekkel érkezőket. A násznép leült az asztalokhoz. A fiatalok inkább a csűrbe húzódtak, mert ott szólt a zene, ott lehetett a vacsora fogásai között táncolni. Az idősebbek inkább a ház szobájában foglaltak helyet, ahol csendesebben lévén, mint a zenétől hangos csűrben, jól lehetett beszélgetni, asztalozni. Ha az asztalozóknak kedvük támadt táncolni, kimentek a csűrbe. Sorba az asztalokra kerültek a lakodalmi vacsora fogásai: a tokány 216 a tyúkhúsleves, a sült hús rizskásával, a tészta, vagyis a sütemény. A fogások között szólt a zene, a fiatalok hosszú ideig táncoltak. Legtöbbször a tokány elfogyasztása után megérkeztek a menyasszonyos háztól útra kelt vendégek, a kánlátók, vagy kárlátók. Ha nagyon messze esett egymástól a két lakodalmas ház, akkor szekérrel jöttek, legtöbbször azonban gyalog vágtak neki az útnak. Körülbelül annyian, 15-20-25-en jöttek, mint ahányan délután a vőlegéA lakodalmi étkezéseknél, de tulajdonképpen minden ünnepi étkezésnél megfigyelhető volt Varságon az 1990-es években, hogy a tokány szokatlan módon megelőzte a húslevest. Ezt a varságiak nem túl meggyőző módon azzal magyarázzák, (Vö.: ROMSICS Imre 1998. 322.) hogy a férfiak a tokánnyal vetik meg a szeszesitalok ágyát.
