Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

nyes háztól mentek a menyasszonyért. A kánlátókkal föltétlenül eljött a vőlegényes házhoz a menyasszony apja és anyja. Aki nem jött el kánlátóba a menyasszony rokonai közül, az jobbára hazament. A menyasszonyos háznál csak a házőrző, rendcsináló asszonyok és a megrészegedett, korhelykedő, darvadozó férfiak maradtak. Amikor a kánlátók megérkeztek, a vőlegény násznagya megkérdezte tőlük, mi járatban vannak. A menyasszony anyja előadta: Eltévedt egy bárányuk. Azt keresik. Vajon ebben a nyájba megtalálnák-e? Ere a vendégek elé tereltek három fiatal nőt, köztük a menyasszonyt, akiket egy lepedővel takartak le. Bégetniük kellett. A bégető hangból az anya legtöbbször gyorsan kitalálta, hogy melyik az ő lánya. A menyasszony sikeres megtalálásának örömére nagy vidáman leültették a kánlátókat azokhoz az asztalokhoz, amelyeket már korábban nekik terítettek meg. Gyorsan tokányt raktak elébük. A vacsora többi fogását a kánlátók is együtt ették azokkal, akik a vőlegényes háznál korábban kezdték a vacsorát. Amikor az ételek lejártak, kb. hajnali 4 óra körül, a vőlegényes háznál is elkezdődött az ajándékozás és az újabb menyasszonytánc. Ebből az alkalomból a vőlegény meghívottai adták át ajándékaikat a fiatal párnak. A szokásos háztartási eszközökön kívül adtak gazdasági eszközöket is, különösen, ha tudták, hogy a fiatal pár önálló gazdálkodásba kezd: vasgereblyét, ásót, kapát, csákányt. Miként délután a menyasszonyos háznál, az ajándékokat nyilvánosan kikiáltották, felmutatták, megköszönték. A kikiáltást, felmutatást a vőlegény keresztkersztanyja, a megköszönést a vőlegény bérmakersztanyja végezte. A vőlegény keresztapjai egy-egy juhot adtak keresztfiuknak. A juhokat természetesen nem vitték el a lakodalomba, de az ajándékozás tényét kikiáltották. A fiatalok másnap elmentek értük szekérrel a keresztapákhoz. Vittek magukkal fél-fél liter pálinkát. Az ajándékozás után a vőlegény rokonai pénzért sorba táncoltatták a menyasszonyt. Minden táncoltató feltűnésekor, fizetésekor a násznagy nagyot kiáltott: Jóskáé a menyasszony. Keringőt kér, vagy: Pistáé a menyasszony. Csárdást kér. A zenészek a kiáltások alkalmával megszakították a zenét és a kikiáltott táncoltató kívánságának megfelelő muzsikába kezdtek. A legények váltig igyekeztek ellopni a menyasszonyt. A násznagy és a vőfények azonban árgus szemekkel vigyáztak rá. Előfordult azonban, hogy a vigyázó férfiakat némely legények lefoglalták, és a menyasszonyt sikerült megszöktetni. Volt rá példa, hogy egy másik tanyáig is elvitték. Italbéli és pénzbéli váltságdíjért adták vissza. A menyasszonytánc után került sor a menyasszony átöltöztetésére, a kontyolóra. A menyasszonyt az asztalozós szobában egy székre ültették. A vőlegény nagynyoszolyói nyilvánosan, a vendégek szeme láttára levették a fejéről a fejdíszeket: a koszorút, a slájert. Fedetlen fővel átkísérték egy másik, kisebb szobába, ahol átöltöztették menyecske ruhába. Közben vigyáztak rá, hogy ne szöktessék meg a hozzátartozói. Miközben a vőlegény nagynyoszolyói vették le a menyasszony fejéről a koszorút és a slájert, a körülállók az Odakint a templom oldalában kezdetű vénleány dalt énekelték vigasztalás gyanánt. Az átöltöztettet új asszonyt visszavezették abba a szobába, ahol az asztalozók ültek. Újra leültették egy székre, és ott a vőlegény két nagynyoszolyói a nyilvánosan fésülgette és kontyot csavart a hajából. Közben a szobában lévők fújták a Megkötötték az én koszorúmat kezdetű dalt. Amikor előkerült a fejkendő és kötötték az