Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

nalat, villát, vasalót, húsvágó bárdot, húsdarálót, mozsarat, csebret, pityókanyomót, mosóteknőt, falitükröt, petróleumos függőlámpát. Amikor az ajándékok összegyűjtése megtörtént, a menyasszony násznagya harsányan elkiáltotta magát: Kezdődik a menyasszonytánc! Erre a vendégek sorban fordultak néhányat a menyasszonnyal, és pénzt dobtak a násznagy vagy a keresztkeresztapa által tartott tányérra. 1951-ben az egyik varsági menyasszony annyi pénzt táncolt össze, amennyiből egy kicsi barna hárászkendőt vásárolt. (A hárászkendő a más vidékeken berliner kendőként emlegetett váll- hát- és derékvédő vastag kendőt jelenti.) Ugyanez a hajdani menyasszony az ajándéktárgyak között is előforduló pénzajándékból egy Zinger varrógépet vett. Az ajándékgyűjtés és a menyasszonytánc befejeztével előállt a vőlegény násznagya, és célozván arra, hogy indulni kellene, hosszas versezettel kérte a házbelieket a menyasszony kiadására. A menyasszony násznagya azt felelte, hogy odaadják a menyasszonyt, de a váltsága egy szúnyogháj és 40 veder tokaji bor. Erre a vőlegény násznagya előléptette azokat a férfiakat, akik vállukra tett rúdon hozták a szúnyoghajat és a tokaji bort, had lássa mindenki, hogy hozták a váltságdíjat. Szúnyoghájnak egy perec-szerű, kör alakú, töltelék nélküli nagy kalácsot neveztek, amelyet a vőlegényes háznál rúdra húztak. Mellé kötöttek egy szűkszájú korondi füles korsót, amelyet negyvenesnék neveztek, és amelybe fél liter pálinkát töltöttek. Ez az ital jelképezte a 40 liter tokaji bort. (A szúnyogháj, a negyvenes és a tokaji bor nevek megérték az ezredforduló éveit. Azt a kalácsot és italt jelölik velük, amelyet a vőlegényes násznép egyik nőtagja komámasszony kosárban visz a mentben a menyasszonyos házhoz váltság gyanánt.) A vőlegény násznagyának jeladására a menyasszony nagynyoszolyói levették a szúnyoghájnak nevezett kalácsot a rúdról. Tépték, apró darabokra szaggatták. Kínálták vele a menyasszony rokonait. A vőlegény egyik nagynyoszolyóasszonya a negyvenes nevű cserépedényt vette gondjaiba. Néhány emberrel megkóstoltatta a benne lévő tokaji bor-nak nevezett pálinkát. Közben az edényre erősített piros szalag mások végét a saját kezére tekerte, hogy a negyvenes ne tűnjön el. A negyvenest végül karkosárba tették, hogy meg lehessen vele kínálni azokat, akik majd elkötik a vőlegényes ház felé vezető utat. Elindulás előtt a legények biztatására a zenészek vad, gyors zenébe kezdtek. Bizonyos legények úgy forgatták a menyasszonyt, hogy fölöttébb kifáradjon, szinte alkalmatlan legyen az utazásra. A balladák halálra táncoltatott leánya juthatott eszébe annak, aki végignézte az efféle vad vágtató táncoltatást. A vőlegény vetett véget a menyasszony tudatos kifárasztásának. Leintette a zenészeket. Felkapta élete leendő párját, és tetetett méreggel felrakta az első szekérre. Maga is felült mellé. Előkerült a vőlegény vőfénye, aki egy versezettel búcsúztatta a menyasszonyt a hozzátartozóitól. A menyasszony apja, anyja, testvérei a szekérhez jöttek búcsúzkodni. A menyasszony lehajolt, hogy megcsókolhassa őket. A búcsúzás alatt lassú, szomorkás zene szólt. Sokan sírtak, különösen a házát végleg elhagyó menyasszony. Az egyik varsági asszony mesélte, hogy búcsúztatásakor az apja vackorfájának földből kiálló gyökereire nézett és sírva fakadt. Később, még egy esztendő múlva is elsírta magát, ha meglátta az apai vadkörtefa gyökereit. Végül kivágatta apjával a vackorfát, hogy