Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
A kérés este, vacsora keretében történt. Az eljegyzési vacsora költségei az áldomásként megivott pálinka árának kivételével, a lányos ház gazdaságát terhelték. Az eljegyzési vacsora ételeinek főzése, felszolgálása a lányos család nötagjaira várt. Az ünnepség mindig a lány szüleinek házában, a legnagyobb, legreprezentatívabb szobában zajlott le. A kérést legtöbbször szombat este tartották. Előfordult, hogy sátoros ünnep, pl. karácsony, húsvét, pünkösd másodnapján kerítettek rá sort. A vőlegény hozzátartozói, vagyis a kérők, ünneplőbe öltözve, együtt tartva, együtt érkezve, gyalog mentek a tanyai tájon a lány szüleinek házához. Hajnalban ugyancsak együtt távoztak, de szükség esetén az útkereszteződésekben elköszönve egymástól, családonként gyalogoltak tanyáik felé. A kérés ünnepségén a vőlegény keresztkeresztapja vitte a szót. A kérők, belépve a lányos házba, megálltak a szoba ajtajában. Köszönésük után a gazda megkérdezte: Mi járatban vannak? A legény keresztapja a régi, úri, nemesi sablonok szerint kissé cikornyásan válaszolt: A fiunk beletekintett Tifán Ignác (a lány apjának neve — BJ.) dominiumjába, s ott egy virágszálat megszemlélt, azt a virágszálat keressük. A lány keresztapja, régebben az apja, erre a szóra nyújtott a vendégek képviselőjének egy szál virágot. A legény keresztapja azonban nem fogadta el, mondván: Nem ilyen virágszálat keresünk. Másodjára a házbeliek egy lánynak öltöztetett bábot kínáltak föl. Előfordult, hogy egy szék támlájára húztak székely leányruhát. A lány haját csepüvel, vagyis kenderkóccal helyettesítették. A bábot látva a legény keresztapja kinyilatkoztatta: Ez a leány nem lesz jó, mert nem mozgékony. Másutt ruhákkal kitömött, nő alakú bábut készítettek, amelyet fal felé fordítva az ágyra fektettek. Ezt ajánlgatták a virágszálat keresőknek. A legény keresztapja azonban ismét kritizálva szólt: Baj van, ha máris beteg! A sikertelen csalóka próbálkozások után végre elövezették a feleségnek való igazi leányt a szomszéd szobából, aki sorban megcsókolta a vendégeket: a leendő vőlegényt, a szüleit és a keresztszüleit. A házbeliek és a kérők egyaránt asztalhoz ültek, amely már előre meg volt terítve. Mielőtt az evéshez kezdtek volna, a vőlegényjelölt elővette a magával hozott egy literes üveg pálinkát, és vidám szófordulatok közepette megitták a leány elkeltét, elnyerését jelképező áldomást. Ezután következtek az ünnepi lakoma fogásai: 1. tokány pity okával, 2. húsleves, 3. sült hús rizzsel, 4. tőtelékes káposzta. A fogások között, a lakodalmi vacsorák mintájára, hosszú étkezési szüneteket tartottak sok ivással, sok beszéddel, sok nótával. így a vacsora, amely eleve későn, általában 9 óra tájban kezdődött, fölöttébb elhúzódott. Legtöbbször már hajnalodott, mire a tőtelékes káposztára sor került. Az első fogásként felszolgált tokány elfogyasztása után, éjfélhez közeli időpontban történt meg a tulajdonképpeni eljegyzés, a gyűrű átadása. A vőlegény keresztkeresztapja, a kérők „szóvivője" felhúzta a vőlegény által adományozott gyűrűt a menyasszonnyá vált leány ujjára. Közben arról beszélt, hogy az eljegyzéssel létrejött és a közeli esküvővel elválaszthatatlanná váló kapcsolat a két fiatal között úgy ne szakadjon meg soha, mint az átadott gyűrű, amely folytonos és végtelen. 1950 táján még előfordult, hogy takarékossági megfontolásokból, illetve szegénység miatt a vőlegény nem hozott gyűrűt a kérésre, sőt az esküvőt is kölcsönkért
