Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI

gyűrűvel tartották meg. Ilyen esetben a leány hozzátartozói sértődöttségüknek, roszszallásuknak adtak hangot. A kérés résztvevői legtöbbször hajnalig, néha napfölkeltéig mulatoztak. Ha a vőlegény hozzátartozói előbb hazamentek, gyorsan elterjedt a tanyavilágban a kritikus észrevétel: Gyenge vöt a kérés. A vőlegény a kérést követő reggelen nem ment haza, hanem ott maradt a lányos háznál. Legtöbbször üldögélt és iszogatott leendő apósával. A lányos család tagjai közben tettek, vettek. Eltakarították az esti mulatság nyomait. Nem tértek nyugovóra. A fiatal pár a kérés másnapján együtt ment a vasárnapi misére. Már jóval mise előtt odaértek a plébániához. Bementek a paphoz és bejelentették házasodási szándékukat. A kéréstől az ágyvitelig A kérést követő vasárnapon, amikor a házasodni akaró fiatalok mise előtt bementek a plébániára és kinyilvánították házasodási szándékukat, a pap feljegyezte személyi adataikat és elbeszélgetett velük. Főleg arra volt kíváncsi, hogy nincs-e közeli vérségi kapcsolat a házasulandók között. Arról is igyekezett meggyőződni, hogy szabad akaratukból szándékoznak-e a fiatalok házasságot kötni. Madarász János plébános (1945-1969) ily módon humorizált a menyasszonnyal, hogy kizárja a kényszerítés tényét: Hányszor vágta a földhöz édesapád a bocskorai, hogy menj hozzá Sándorhoz? Jegyesoktatás címén a pap a házastársak kötelességeiről, a gyermekvállalás felelősségéről, fontosságáról beszélt az egybekelni szándékozóknak. A fiatalokkal folytatott beszélgetés végén a lelkipásztor régi erdélyi szokás szerint megírta az ún. szabadegyezkedési levelet. Ez egy szerződésszerű okmány volt, amelyet a hajdani erdélyi, a későbbi gyulafehérvári egyházmegye területén a XIX. század közepe óta minden házasságkötés előtt elkészítettek, majd a plébániák irattáraiban évenként csomagolva gondosan tároltak. A szabadegyezkedési levélben a két fiatal kijelentette, hogy külső kényszer nélkül, szabad akaratából köt házasságot, és házasságkötésüknek vérségi vagy egyéb akadálya nincs.

215 Az egyházi esküvőket a XX. század közepén még rendszerint hétfőn tartották. A helybéli plébánosok úgy vélekedtek, hogy ha szombat éjszaka vigadoznak a hívek, akkor vasárnap nem jönnek templomba, vagy bóbiskolnak a misén. Ráadásul hétfői esküvő esetén a házasulandók és hozzátartozóik az előző vasárnap gyónhatnak, áldozhatnak. Ezért a plébánosok erőst szorgalmazták a hétfői esküvőt és lakodalmat. (A hétfői lakodalmak a XX. század utolsó harmadában mentek ki a divatból. Az egyház kezdeti erős ellenállása ellenére az évezred utolsó két évtizedében általánossá váltak a szombati lakodalmak. A változás együtt járt a misés esküvők és az esküvők előtti sekrestyéi gyóntatás elterjedésével.) A XX. század közepén, a hétfői lakodalmak korában általában három hét, vagyis négy vasárnap telt el a kérés szombatja és az esküvő hétfője között. A kérés 215 Csíkszentgyörgyi szabadegyezkedési levelek képét közli: BÁRTH János 2004/a. 121-124.