Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
V. AZ EMBERI ÉLET FORDULÓINAK VALLÁSI VONATKOZÁSAI
udvarhelyi kórházban szült, anyósa a kórteremben átadott neki egy sócsomót tartalmazó kenyérdarabot azzal a céllal, hogy amikor hazafelé jönnek szekérrel, átkelés közben dobja bele a házuk mellett folydogáló, tehát elkerülhetetlen patakba. - Nem meríthetett vizet a kútból, mert a víz bogaras lett. Az asszonyavatás szokása a XX. század közepén, az 1950-es, 1960-as években még virágzott Varságon. A legtöbb asszony elment a templomba kiszabadulni. Madarász János plébános (1945-1969) hagyományőrző papként vonult be a népi emlékezetbe. Két utóda, Ferenc József (1969-1975) és Venczel Lajos (1975-1982) rövid ideig szolgált Varságon, és lényegesen nem változtatott az asszonyavatás szokásán. Balázs Imre plébános (1982-1990) viszont az 1980-as években, az új egyházi divatok szellemében nem bizonyult az asszonyavatás lelkes hívének. Azt vallotta, hogy szülés után az anya nem tisztátalan, mivel a szülés során megtisztul. Ezért nem kell kiszabadulnia. Következésképp, azok a varsági asszonyok, akik gyermekeiket jobbára az 1980-as években szülték, kimaradtak az asszonyavatás áldásából. Az 1990es években Tankó Géza plébános (1990-2000) hívei kérésére végzett ugyan aszszonyavatást, de a kiszabadító áldást a kereszteléshez kapcsolta és alaposan leegyszerűsítette. Az asszonyavatás tehát Varságon is elmúlóban lévő szokásnak számított a XX. század utolsó két évtizedében. A fiatalkori eseményt felidéző asszonyok a kutatás során gyakran hangoztatták, hogy csak megkeresztelt gyermek anyját lehetett kiszabadítani. Következésképp, a keresztelés mindig megelőzte az asszonyavatást. Abban az időben, amikor a keresztelés és az asszonyavatás időben elkülönült egymástól, ez természetesnek számított. A XX. század végén pedig, amikor az új egyházi gyakorlat szerint a keresztelésre és az asszonyavatásra egy szertartás keretében kerül sor, a szertartás belső sorrendje biztosította a keresztelés elsőségét. Azzal, hogy az évezred vége felé az asszonyavatás a kereszteléshez kapcsolódott, jelentősen formálissá vált. Különösebb rituális mozgások, hagyományos cselekmények nélküli papi áldássá egyszerűsödött. Azok a varsági asszonyok, akik az ezredfordulón 70-75 év körüliek voltak, 1950 körül szülték gyermekeiket, és a XX. század közepén részesültek az asszonyavatás áldásában. Elmondásuk alapján az esemény a következőképpen zajlott le. Negyven nap eltelte után, a szülést követő hatodik vasárnapon az asszony gondosan felöltözött, és gyermekét karjában vive elment a templomba. Az avatási szándékot legtöbbször be sem jelentette a papnak. Végigülte a nagymisét. Amikor az emberek mentek kifelé a templomból, gyermekével előresietett a sekrestyébe a pap után. Közölte vele, hogy avatást kér. A pap magán hagyta a miseruhát, de legalább a stólát. Visszavezette az asszonyt a sekrestyéből a templomba úgy, hogy közben az asszony fogta a pap stólájának egyik végét. A sekrestye ajtajában a pap így szólt az asszonyhoz: Negyven nap után lépjél be az Isten házába. Néhány lépést haladtak a szentélyben, majd megálltak az oltár előtt: az asszony szemben, a pap háttal az oltárnak. A pap elmondta a szertartáskönyvben erre az alkalomra ajánlott szövegeket. 200 Az Üdvözlégyet közösen imádkoztak. Amíg a pap az oltár előtt befejezte a szertartáshoz kapcsolódó imát, az asszony gyermekét kezében fogva balról, vagyis a RITUALE 1907. 225-231.-RITUALE 1798. 231-234.
