Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)

IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY

volt: 3-4-5 kilométerre laknak a templomtól. Hosszú gyaloglással jutnak el a misére. Otthon állataikat el kell látni, csak utána indulhatnak el az Isten háza felé. Ezekkel az érvekkel nehéz volt vitatkozni, még ha a pap tudta is, és lelkük mélyén az érintettek is tudták, hogy a távolság és az állatgondozási kötelezettség jól hangzó érvei mögött néha valamiféle nemtörődömség, végtelen nagy pontatlanság, tudatlansággal is párosult közömbösség húzódott meg. A nagymise kései kezdése kihatott a varsági családok különös, szokatlan vasárnapi időbeosztására, a „klasszikus" vasárnapi ebéd hiányára. Közismert, hogy falvakban, városokban vasárnaponként 12kor, fél 1-kor, 1-kor, a háziasszony ügyességétől és a családi szokástól függően nagy vasárnapi ebédet szokás rendezni, amelyen a család minden tagja igyekszik pontosan megjelenni. Ennek a vasárnapi ebédnek jelképes eledele az aranysárga gőzölgő tyúkhúsleves, amelyet falun a tűzpiros paprikás, városokban inkább a rántott hús, sült hús követ. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy a XX. század második felében ettől a szertartásos vasárnapi ebédtől és ezektől az ünnepi ételektől volt igazán vasárnap a magyar élet vasárnapja. Nos, Varságon nem létezett ez a fajta vasárnap-élmény, mivel a varságiak megfosztották magukat a dél körüli vasárnapi ebéd hangulatától, élményétől. Nagymiséjük akkor kezdődött, amikor a magyar nyelvterület szerencsésebb tájain már gőzölgött az aranysárga húsleves az asztalon, vagy sürgölődő asszonyok csörgették a tányérokat, kanalakat. A varsági nagymise eltartott úgy két óra tájáig. Utána következett a szinte elmaradhatatlan községi hirdetés, majd a többoldalú nagy beszélgetés a templom és a kocsma közötti útszakaszon. A legközelebb lakó családok is 3 óra tájban jutottak ebéd közelébe. A távolabb lakók 4-5 órakor gondolhattak ebédre. Először általában az asszonyok értek haza. A férfiak legtöbbször a bodegában hányták-vetették a világ sorsát. Néha már a csillagok is fönt voltak, mire hazaszármálódtak. Mindebből következik, hogy a varsági vasárnap rendje a település szórvány jellegéből, tanyás voltából következően eltért a magyar falvak és városok vasárnapjainak rendjétől. A varságiak vasárnapi étkezése, kényszerűségből, a középkorias napi kettős étkezés világát idézte, mivel egy kései reggeliből és egy késő délutáni, vacsorába hajló ebédből állt. A fenti kérdéskörrel összefügg a kismise sorsa. Az 1990-es években Varságon a kicsi mise néven emlegetett kismisét reggel 9 órakor tartották. 1990 táján kevesen látogatták. Néhány idős asszony üldögélt rajta. 1999-re viszont a kicsi mise látogatóinak száma jelentősen megnőtt. Olyan asszonyok, akik korábban mindig a nagymisére jártak, az évtized végére a kicsi mise látogatóinak táborába léptek. Az átpártolok többsége a közalkalmazotti rétegből, a Központban lakó, magyarországi tapasztalatokkal rendelkező, módosabb családokból került ki. Az 1990-es évek soha nem tapasztalt életmódváltozásainak hatására, bennük alakult ki az az igény, hogy a falvakban, városokban, Magyarországon megismert vasárnapi időrendhez igazítsák, közelítsék a fentebb bemutatott saját, különleges varsági vasárnapi időbeosztásukat. A közelítés sarkalatos pontja lett a falusi, városi, magyarországi stb. „vasárnapi ebéd" megvalósításának ideája. Ehhez a déli órákban készen kellett lenni az ebéd ételeinek, mert, ha a gazdasszony időben megfőzte az ételeket, sőt meg is terített, a Központban lakó családok, ha késve is, de még ebédidőben, 2 óra tájban ebédelhettek. Ezért ment föl a kicsi mise csillaga az 1990-es évek végére. Ha a kicsi mise