Bárth János: Jézus dicsértessék! (Kecskemét, 2006.)
IV. KULTUSZ ÉS KÖZÖSSÉGI HAGYOMÁNY
hőskorában a megyebíró nem szívesen dicsekedett megyebírói tisztségével. Ehhez még hozzátehetjük, amire fentebb már utaltam, hogy 1945 és 1961 között talán igazi megyebíró sem volt, hanem valamiféle kollektív gondnokság intézte az egyházközség ügyeit. Venczel Lajos plébános (1975-1982) a megyeszékét újra bevitette a szentélybe. A szülei ültek benne. A XX. század végén a funkcióját vesztett bútordarab egy ideig a kórus alatt, a Szent Antal-szobor közelében árválkodott, majd fölkerült a plébániai csűr padlására. Az 1930. évi egyházi leltárban szerepelt egy megye láda néven feljegyzett tárolóeszköz, amelyben bizonyára az egyházközség pénzét és pénzügyi iratait tartotta a megyebíró. 177 Tanulságos a megye kútja helynév a templom tájékán. Visszaemlékezések szerint a név egy hajdani kút helyét jelzi, amelyet egy régi megyebíró ásatott a XX. század elején, a templom építésekor. 178 A XX. század utolsó évtizedében a megyebíró tisztséget az 1926-os születésű Tifán Bertalan (varságiasan: Birtalan) tisztási lakos töltötte be. 1977-ben választották meg erre a tisztségre. Előtte hosszú ideig egyháztanácsosként tevékenykedett. Tifán Bertalan abban az időben, amikor megyebíróvá választották, és utána is, tisztási birtokán gazdálkodott. Fiatal korában az átlagosnál jobb szellemi képességekkel rendelkezett. Viszonylag jól tudott írni. Fogékonysága volt az énekvezető tevékenységre és a násznagykodásra. Szeretett szerepelni. Az 1960-as években két füzetet írt tele különböző versezetekkel. Egyik füzetbe egyházi énekek, főleg virrasztó énekek szövegei, a másik füzetbe lakodalmi versek, köszöntők szövegei kerültek. Az épület- és kerítésjavítások idején Tifán Bertalannak sokat kellett szerveznie, hogy a szükséges közmunkát elő tudja teremteni. Az egyháztanács szerepének alászállásával párhuzamosan veszített régi jelentőségéből a megyebírói tisztség is. Az idősödő megyebírónak jobbára reprezentatív szerepei maradtak. Például az elsőáldozók előtt haladt, amikor azok a plébániáról harangszó mellett átvonultak a templomba. Gyakoribb feladatot jelentett számára a vasárnapi nagymisék végén a templomból való kivonulás elindítása. Emlékezet szerint ez a kivonulási rend Venczel Lajos plébános (1975-1982) szorgalmazására alakult ki. Az 1990-es években a varsági nagymisék végén a következő módon hagyták el a templomot a mise résztvevői: A férfipadsorok egykének szélén ülő megyebíró felállt és kiment a padsorok elé. Szembefordult a néppel. Intésére a legelöl ülő és álló fiúgyermekek letérdeltek. A térdeplő gyermekekkel és a padokban ülő felnőttekkel a kivonulást vezénylő megyebíró a következő röpimát mondta el: Dicsértessék és áldassék a legméltóságosabb oltáriszentség. Mindörökké Amen! Az amen elhangzása után a gyerekek felállattak, megfordultak, és komótosan elindultak a templomajtó felé. Amikor minden fiúgyermek elhagyta a padsorok elejét, sorban felálltak és elindultak kifelé a felnőtt férfiak. Őket követték a leánygyermekek, majd a legidősebb asszonyok. A templomot a középkorú asszonyok hagyták el utoljára. VAPI. Leltárak. 1930. Sz. TIFÁN Magdolna 1998. 524.
