Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Kecel, Dömötör, Bánegyháza és Polgárdi puszta élete a XVIII. század elején
sokban szó esett patajiak és Soltiak Kecel környéki bérleteiről és állattartásáról is. A vallomásokból név szerint megismerhetünk olyan halasi személyeket és családokat, akik a török kor végén és a XVIII. század elején a későbbi keceli határ földjét bérelték. Első helyen említhetjük a nevezetes Tegzes famíliát, amely különösen a mai Soltvadkert területén volt érdekelt, de egyidőben bérelte Bánegyházát is. A szűkén értelmezett Kecel puszta bérlői sorában emlegették a tanúk Farkas Gergely, Turzó János és Tyúkos János halasi nagygazdákat. Dömötör pusztát, amelynek halasi birtoklására már 1667-ből is van adat, leginkább Darányi István árendálta. Bánegyháza bérlői közül különösen Péter Istvánt emlegették gyakran a vallomástevők. Rajtuk kívül bérelték a földeket mások is, de róluk kevesebb szó esett, mint fentebb említett gazdagabb társaikról. Föltételezhetjük, hogy a halasi pusztabérlőkkel nem egyénileg kötött egyezséget a kalocsai tiszttartó, hanem a földekre pályázó halasi nagygazdák valamiféle társulást alkotva tárgyaltak a földesúr képviselőjével. Erre következtethetünk abból a körülményből, hogy az 1725. évi érseki urbáriumban nem név szerint emlegették a halasi bérlőket, hanem „Halasiak"- ként együtt szerepeltek. Egy összegben tüntette föl az összeíró a halasiak által fizetendő bérleti díjat is. Feltételezhető, hogy az egyezséget a bérlőtársulat nevében maga a város kötötte, hiszen ezzel tanácsbeli nagygazdák érdekeit szolgálta. Nem igazi kollektív bérletről volt azonban szó, mint pl. a XVIII. század közepén a kalocsai szállásokon, hanem a „város színe alatt" folytatott egyéni árendálásról, amire Kalocsa korábbi, XVIII. század eleji történetében találunk párhuzamot.3 A „Halasiak" titulussal kibérelt területeket valószínűleg elosztotta egymás közt néhány állattartó nagygazda, és azután a fél pusztányi vagy egész pusztányi bérleményén kedve szerint gazdálkodott az árendátor. Felmerülhet a kérdés: mire használták a halasiak a bérelt pusztákat: Kecelt, Dömötört, Bánegyházát és Polgárdit? Mindenekelőtt állataik legeltetésére. E perekben olvashatunk halasi juhászokról, csikósokról és gulyásokról egyaránt. A vallomásokból az érződik ki, hogy nem közös nyájakról volt itt szó, hanem egy-egy nagygazda külön- külön pásztor keze alatt terelgetett nyájairól. Erre következtethetünk többek között abból, hogy a felemlegetett régi pásztorokat legtöbbször gazdájukkal együtt nevezik meg: pl. „Farkas nevezetű híres halasi gazdának Peti juhásza". A halasi pásztorok gazdájuk birkanyáját, borjú vagy göbölcsordáját, és miként az egyik vallomásból láthatjuk, magánménesét őrizgették a kibérelt pusztákon vagy pusztarészeken. 3 BÁRTH János 1975/a, 1975/b. 8
