Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

A keceliek élettere

nek a földesúr kegyelméből a kecellek látják a hasznát. Miként a kalocsai uradalom más helységeiben, Kecelen is 1770-ig tartott ez az állapot. Ekkor az úrbérrendezés során a jobbágyok telki illetőségébe egyaránt beleszámították keceli, dömötöri és bánegyházi birtokaikat. Ezzel Dömötör és Bánegyháza elvesztette külön kezelt puszta jellegét. Jogilag is létrejött az egységes keceli határ, amely magába foglalta a régi Kecel pusztát és a hozzá adott többi pusztákat is. Az 1770-es kontraktusba már nem emlegették Dömötört és Bánegyházát, csupán a keceli határ egészéről volt szó. Természetesen erről sem úgy, mint adományról, hanem mint a keceliek birtokáról, hiszen közben lezajlott az úrbérrendezés, amely elvitathatatlan jogként biztosította a teherviselésre alkalmas keceli jobbágyok számára is az úrbéres földek használatát és használatbavételét.

A keceli határ övezeteiről, hasznosítási területeiről nehezen alkothat képet a kései kutató. A Kalocsai Érseki Levéltárban a feudalizmus időszakából egy keceli határtérkép maradt ránk, de az is évszám nélkül.46 Feltehetőleg az 1770-es években készült, mert az az Antónius Leopoldus Kronowetter érseki mérnök rajzolta, aki Kalocsa 1772. évi határtérképét is. Nagyobb baj az, hogy ez a térkép elsődlegesen a határperek után véglegesült határvonalat igyekezett rögzíteni, és a vonalon belüli dolgokkal jóval kevesebbet törődött. Pl. felírták a határvonalat jelentő és a határperekben unalomig emlegetett helyneveket vagy határjel neveket, pl. „sóska búkor", de nem tüntették fel a határvonalon belüli földrajzi neveket. Elnagyolt a területek hasznosításának, művelésének jelölése is. Ennek ellenére, jobb híján ebből a térképből kell kiindulnunk, amikor vázolni akarjuk a XVIII. századi keceli határ övezeteit, objektumait, hasznosítását.

Ebben az időben, legkésőbb az 1780-as években készült még egy térkép Kecel határáról. Ez apró részletességgel feltüntette a helyneveket és a művelési ágakat. Nagy kárunkra azonban ez a térkép tönkrement. Néhány foszlányát sikerült azonosítanunk, de ezek a papírdarabkák keveset árulnak el a határ egészére vonatkozóan.

Ha rátekintünk az egyetlen XVIII. századi keceli határtérképre, láthatjuk, hogy a falu az északi-déli irányban hosszan elnyúló határ közepén fekszik. A szomszéd helységek felé tartó utak a közbeeső keceli határrészeken keresztül haladva sugarasan vezetnek ki a faluból. Csupán egyetlen fontos út kerülte el a belterületet. Az, amelyik a Polgárdi és a Dömötöri csárda mellett Bajáról haladt Császártöltésen át Akasztóra, illetve Kiskőrösre. Egészen pontosan a Duna-Tisza köze középső és északibb tájai, majd Pest felé. Tulajdonképpen más források péterváradi-pesti útnak emlegetik ezt az utat.

46 KÉL. II. T. 81.

93