Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A keceliek élettere
engedelmével házat építhetett. Ugyanebben az építési engedélyben olvashatunk arról, hogy Botka György Burgundiában egy rakodókertet vett 200 forintért. Antóni Pál volt keceli bíró 1836. évi végrendeletében előfordul a major kert kifejezés a szálláskert jelölésére. A régi városi szóhasználat felé mutató „majorkert" név valószínűleg nem volt gyakori fogalom a keceli nyelvben. Inkább tudálékos jegyzői szóhasználatot gyaníthatunk mögötte. Esetleg az Antóni család városi, mezővárosi eredetére vagy gazdagságából fakadó nagyzására utal. Az 1840-es években a szálláskertek megjelölésére leggyakrabban a tanyakert kifejezést használták, de előfordult, a tanya szó is. Természetesen ilyen esetekben nem a mai értelemben vett határbeli tanyákra kell gondolnunk, hanem ugyanazokra a faluszéli szálláskertekre, amelyeket máskor „szűrűskerteknék", „szűrőnek", „szállásnak", „szálláskerteknek", „majorkerteknek" és „tanyakerteknek" neveztek. Ne lepődjünk meg tehát, ha ilyet olvasunk: „Helység körül fekvő tanyákon". Tulajdonképpen itt a szláv eredetű tanya szó erős előretörésével állunk szemben. Miként Alföld-szerte kiszorította a XVIII. században az ugor eredetű szállás szót a határbeli tartozéktelepülések megnevezéséből, Kecelen a XIX. század közepén a szálláskertek nevében is uralkodóvá vált. Mivel a határban nem voltak tanyák, a tanya szóval a faluszéli gazdasági telephelyeket nevezték meg. A klasszikus magyar néprajzi irodalom egyik közhelye, hogy az alföldi városok lakóházai általában kerítetlenek voltak, szálláskertjeiket viszont nagy kerítés, leginkább trágyából rakott garád övezte. Úgy véljük, hogy Kecelen a házak kerítettek voltak a vizsgált időszakunkban. Ugyanekkor soha nem olvashatunk a szálláskertek kerítéséről. Néhány adatból arra következtethetünk, hogy - legalábbis a XVIII. században - nem jellemezte e telephelyeket a magas garád kerítés.45 Esetleg alacsony, jelképes sövények választották el egymástól a szállásparcellákat. Néha úgy látjuk, mintha valamiféle fákkal tarkított összefüggő kertrendszer lenne a szállásövezet, amelyen keresztül-kasul átjárnak az emberek, figyelemmel kísérik egymás tevékenységét, beszélgetnek egymással stb. 1767 augusztusában pl., amikor Darás Mihály keceli gazda a „szűrűjén" nyomtatás idején kapával fejbe ütötte a fejős juhászát, szomszédja közbeavatkozott. Más szomszédok is látták a verekedést, akik Darás Mihály szálláskertjétől nem messze nyomtatták a maguk gabonáját. Nagy, erős kerítések esetén a közbeavatkozásra és a tanúskodásra nem kerülhetett volna sor. Egy 1829. évi perből tudjuk, hogy Sendula János szálláskertje annyira a falu szélén feküdt, hogy a tarlókkal volt határos. A tolvaj az istállóból sebes futással a tarlók felé indult. Tehát 45 Hasonló szálláscsoportok, istállós kertek mai is léteznek Magyarország északibb területein, pl. Tahitótfaluban. 90
