Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A keceliek élettere
nem volt jellemző. Esetleg a gabonanyomtató, a takarmánytároló vagy az állatteleltető funkció lépett előtérbe. Feltehetőleg korszakonként is voltak különbségek. A szálláskertek többsége azonban valószínűleg mindig komplex hasznosítású volt. A szálláskerteket a régi keceli források többféle néven emlegették. Ezek a nevek egyrészt tükrözik a domináns funkciót, másrészt utalnak a helyi nyelvhasználatra, nyelvdivatra és kis mértékben az úriszéki jegyzők nyelv- használatára is. Legkorábbról adatolható a szűrűskert, szűrű megnevezés. A keceli szálláskertek első ismert emlékének Gyuricza Jakab úriszéki pere tekinthető 1764-ből. Ebben is a „szűrűskert" kifejezés szerepel. A szálláskert értelemben használt szűrűskert kifejezést még 1768-ból és 1770-ből ismerjük. Ezek az adatok azt a gondolatot sugallják, hogy ebben a korai időben a szérűskertek talán csak nyomtatóhelyek voltak, nem pedig teljes értékű szálláskertek. Ezt a gyanút azonban megcáfolja egy néhány évvel későbbi, 1774-ből származó adat, mely szerint Pásztor Jánosné keceli lakos szálláskertjében egy „rongyos", tehát régi istálló állt. A XVIII. század utolsó harmadából több olyan adatot ismerünk, amelyekben egyszerűen szállásnak nevezték a faluszéli szálláskertet. 1773-ban Gyuricza Jakab gondviselő beküldött Kalocsára egy gyanús idegent Kecelről a következő levéllel: „Ezen ... szeméit a szállásaink közt meg találván". A következő évben 1774-ben is beküldtek Kecelről három olyan férfit, akik a szállások között bújtak meg, és a fent említett rongyos istállóban háltak. Majd a szokásokról szóló fejezetünkben idézzük bővebben azt a levelet, amelyben a keceli bírák tudatták az úriszékkel, hogy rendeletük szerint farsang három napján a béresek, „kiknek kötelességek a Szállásra látni”, kilenc órakor a kocsmából kiparancsoltassanak. 1793-ban négy legény nem volt hajlandó engedelmeskedni a kisbírónak, hanem leütötték. Az egyik legény gazdája „szállása" felé szaladt. Az utóbbi adat a „szállás" szó előfordulásán kívül jól érzékelteti a szálláskert-használat társadalmi összefüggéseit is. Nevezetesen utal a béreslegények kötelességére a szálláskertek állatainak gondozása, felügyelete terén. Bár később is előfordultak, főleg az 1820-as évekből ismerünk olyan adatokat, amelyekben a faluszéli gazdasági telephelyet „ szálláskert"-nek nevezték. Bizonyára előfordult az is, hogy röviden csak „kert"-ként emlegették a szállást. Erre következtethetünk egy levélből, amely jól visszaadja a napi beszéd fordulatait, és amelynek más összefüggéseiből nyilvánvaló, hogy nem veteményes, hanem szálláskertről van benne szó: „Fejes István az istállójából egy zsák kendermagot éppen akkor el tolvajlani akarta, amikor ő a Kertyében ment az ősszel". Valószínűleg szálláskertek voltak azok a burgundiai kertek is, amelyeknek földjén Tusori János és Fehér Leopold 1838-ban a káptalani uradalom 89
