Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

A keceliek élettere

munkavégző tagjainak térbeli szóródása. Általánosítva azt mondhatjuk, hogy a falusi vagy városi házban és telkén csak laktak, a paraszti gazdálkodás üzemviteli középpontjának, fő telephelyének viszont a szálláskert számított. Hétköznapokon az előbbi a nők, gyermekek, öregek, az utóbbi a férfiak birodalma volt. A szálláskertes települések eredetéről sok vélemény alakult ki az elmúlt fél évszázadban. Volt, aki honfoglalás előtti nomád települési hagyományt, volt, aki a katonai berendezkedés emlékét vélte felfedezni bennük. Mások a tűzbiztonsági szempontok és a városi eredet mellett kardoskodtak. Ismét mások települési praktikumot látván a dologban, hangsúlyozták, hogy a szálláskertes településforma néha hatalmi sugallatra - korábbi előképek alapján - az újkorban öltött tömeges méreteket. Bárhogy legyen is a dolog, a keceli adatok figyelemre méltók, mivel itt egy új, 1734-ben telepített falu szálláskertes berendezkedéséről van szó. Tehát e praktikus településforma újkori elterjedésének egyik példájával állunk szemben.

Sajnos olyan térképek nem maradtak ránk, amelyeken láthatnánk, és amelyek segítségével térben ábrázolhatnánk a keceli szálláskerteket.44 így térbeli elhelyezkedésük ábrázolására nem is vállalkozhatunk. Bizonyára több foltban terültek el a többutcás falu belsőségének szélén. Különösen sok szálláskert lehetett a falu délnyugati és északkeleti oldalán. Később e területek lakóházakkal épültek be.

A keceli faluszéli szálláskerteknek többféle funkciójuk volt: 1. Ide hordták a szálas gabonát, és itt nyomtatták el azt; 2. Itt tárolták a szalmát, a szénát, a kukoricaszárat és más takarmányféléket. Mindkét funkció megkövetelte a szállások létezését, hiszen tűzbiztonsági okból nem volt tanácsos gyúlékony terményeket és takarmányféléket a nádas tetejű házak telkén tartani. Ezt uradalmi rendelkezések is tiltották. Az egyik ilyen tiltó érseki rendelkezést 1789-ből ismerjük; 3. A szálláskertekben tartották az éppen nem legelő vagy pihenő kezesjószágot: ökröket, lovakat, teheneket; 4. Itt teleltették a külső legelőkről hazahajtott szarvasmarhákat, lovakat, juhokat;

5. A szálláskertben tartották a munkaeszközök jelentős részét: pl. szekereket, ekéket, boronákat stb. Innen indultak munkába vagy nagy útra, és ide érkeztek vissza; 6. A szálláskert arra alkalmas és a boglyákkal el nem foglalt részét megművelték.

E hat funkció is érzékelteti, mekkora szerepe volt a szálláskerteknek a paraszti gazdálkodásban és a mindennapi életben. Pedig sok jellegzetességről még nem is szólunk, pl. arról, hogy a férfiak és különösen a legények társasélete mennyire kötődött a szállásokhoz, hiszen ők gondozták az állatokat, és legtöbbször együtt is aludtak velük a szállási istállókban. Bizonyára akadtak szálláskertek, amelyekben e funkciók mindegyike egy időben

44 A szálláskertekkel kapcsolatos adatok forrásai: KÉL. II. Úr. ír. és BL. Kecel Tjkv. a szövegben említett évszámnál.

88