Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás
set tud a magyar néprajz- és történettudomány.39 Sajnos a nagy forrásszegénység miatt Kecel históriájából sem gyarapíthatjuk számottevően ezeket az ismereteket. Egyáltalán a megkülönböztetés is mesterséges, és a tudományos feldolgozás módszertanából következik. Az első csoportba osztott személyeket inkább hivatalos vezetőknek érezzük, akiket a vármegyei és földesúri hivatalok elismertek. Ezeknek a törvények és a szokásjog szellemében lenni kellett. A most tárgyalandó második csoportban olyan vezetőkről szólunk, akikkel a hatóságoknak kevesebb dolguk akadt. Létezésüket nem állami rendelkezések, hanem a faluközösség életének belső öntörvényei szorgalmazták. A második csoportba tartozónak érezzük a borbírót, székbírót, malombírót, kenyérbírót, pusztabírót és a kisbírókat. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy megkülönböztetésünk mesterséges, hiszen a feudális falu társadalmában a főbíró, a törvénybíró, az adószedő és az árvatútor is a helyi gazdatársadalomból került ki, a faluközösség igazgatását szolgálta, kifelé a falu érdekeit képviselte. Ugyanakkor az általunk „népinek" jelzett tisztségek némelyike is kiléphetett a faluközösség zárt határaiból. Például a borbíró és a székbíró tevékenységét időnként szabályozta, számon tartotta a földesúr. Az átfedések ellenére a megkülönböztetést a kései feudalizmus utolsó évszázadában indokoltnak tartjuk. Az első csoportba soroltakat egyszerűen hivatalviselőknek, a második csoportban tárgyalandókat a paraszti önigazgatás tisztségviselőinek nevezhetjük. Borbíró A község borainak kezelője, felügyelője, számadója. A falubeli borárulás szervezője, ellenőre, felügyelője. A borbíró kezelésében levő községi borok egy részét a tanács tisztség- viselői és vendégei megitták, más részét pedig a helység kocsmáiban eladták. A kocsmárosok a borbírótól vették át az árusítandó bort, és neki számoltak el a bevételekkel. A borbíró gondoskodott a kocsmák működéséhez szükséges feltételek biztosításáról, pl. ő javíttatta a kocsmaépületeket; kan- csókat, ivóedényeket vásárolt stb. 1766-ban azt igyekezett kideríti az uradalmi vizsgálat, hogy a borbíró mennyi bort adott el halotti torokra. Más forrásokban is olvashatunk arról, hogy a halotti torra való bort nem a kocsmában vették meg, hanem a község pincéjében. Emögött valószínűleg az a körülmény húzódott meg, hogy itt olcsóbb volt a bor, mint a kocsmában. Nem terhelte a kocsmáros és a falu haszna. Másrészt valamiféle szokást is gyaníthatunk a halotti torok borának 39 SZENDREY Ákos 1929 - TÁRKÁNY Szűcs Ernő e témába vágó címszavai a Magyar Néprajzi Lexikonban. 74
