Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás
erkölcsök megtartása, a hagyomány folytatására képes utódok nevelése volt a célja. A jobbágyok közötti, valamint a jobbágyok és a közösség közötti kisebb vitákban tehát a keceli bíró ítélkezett. Hangsúlyozzuk a bírót, mivel nélküle valószínűleg a többi tanácsbeliek nem hozhattak ítéletet. Ugyanez valószínűleg fordítva is érvényes volt. A bíró nem ítélkezhetett más tanácsbeli jelenléte és szertartásos tanácsházi ülésezése, a panaszos, a vádlott és tanúk kihallgatása nélkül. A bíró által kiszabott büntetések végrehajtásának egyik módja a fogdába, „áristomba" zárás volt, amelyet vallomásokban „árestálás"-ként is emlegettek. Kecelen a tanácsháza udvarán, illetve környékén mindig állt büntetőház, „áristom". Ebbe csukták átmenetileg azokat az elfogott csavargókat, szökött katonákat és más gyanús személyeket, akiket Kalocsára vittek az úriszék áristomába. Ugyancsak ide csukták azokat a kecelieket is, akiket a helyi bíró ítélt fogságra. Az ilyen fogság általában 1-2 napig tartott. Hosszabb időre helyi ítélet alapján be sem csukhattak senkit, de nem is lett volna értelme a huzamos bezárásnak, hiszen az ilyen eset csak gondot jelentett volna a falunak. A fogolyra vigyázni kellett, élelmet kellett adni neki stb. Az árestálásnak inkább megszégyenítő, elrettentő szerepe volt, tehát erkölcsi büntetésnek számított. Ezért fordulhatott elő, hogy valakit két órai árestomra ítélték. Tökéletesen elég volt a két óra is, hiszen a falu népe előtt ugyanúgy kellett szégyenkeznie az árestáltnak, mintha napokra csukták volna be. A tömlöcbe való kényszerű belépés, az árestálás ténye volt a döntő. Ez számított nevelő célzatú cselekedetnek. Egy adatot ismerünk a keceli kalodára. 1740-ben Závodszky Gyurka keceli béreslegény egy összezördülés után otthagyta gazdáját, Belinczki Dávidot. Vasárnap két cimborájával borozgatott a dömötöri vendégfogadóban. Amikor ezt megtudta a gazda, „a bírák hírével" kiküldte a hadnagyot és a kisbírót, akik a legényt ivópajtásaival együtt bevitték kocsival a faluba. Ott „kalodába tévén" másnap „megcsapták", amiért elhagyta gazdáját. Analógiák alapján úgy véljük, hogy a Kecel újranépesedése után 6 évvel emlegetett kaloda rácsos ketrec lehetett, amely nyilvános helyen állt. Mindenki megnézhette és gyalázhatta a becsukott vétkezőt. Megszégyenítő célzattal valószínűleg legtöbbször káromkodó vagy gazdájukkal szembeszegülő béresek és nyelveskedő vagy paráználkodó asszonyok kerültek a kalodába, hogy szomorú helyzetükből tanuljon a köznép. A keceli bíró által kiszabott leggyakoribb büntetés a „megcsapatás", a pálca- és korbácsütés volt. A vétkesek megveretésétől, a testi büntetéstől erkölcsi javulást vártak. A testi fájdalomtól való félelem egyeseket valóban elrettentett a további vétkezéstől. Még nagyobb jelentőségű volt azonban a veretés megszégyenítő hatása. 1790-ben Gyuricza Jakab ispán panaszt tett Rabi András ellen, aki őt „hunczutolta". A bíró a vétkest 12 pálcaütésre 70
