Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás

felgyújtották a házát. Bírósága elteltével nem is tért vissza igazán a keceli parasztok közösségébe. Érseki ispán lett, majd vádéi kocsmáros.

A negatív példa után mégiscsak térjünk vissza ahhoz a gondolathoz, hogy a bíró első embere volt a feudalizmus kori faluközösségnek. Ezért a kezében, illetve esküdt tanácsadói kezében összpontosult a parasztfalu önigazgatása. Fontos feladatot jelentett ez, hiszen a korabeli parasztközösségek élete elképzelhetetlen volt nagyfokú belső szervezettség nélkül. A háromnyomásos gazdálkodás rendjének betartása, a nyomáskényszer tudatosítása, a határba járás szabályozása, bizonyos munkák, pl. a szüret egy időben végzésének megkövetelése, az állatlegeltetés rendjének megszervezése, a pásztorok fogadása, felügyelete, fizetése, a falubeli és határbeli közmunkák elrendelése és irányítása mind-mind a faluközösség érdekeit szolgáló fontos önigazgató, önkormányzó tevékenység volt. E szervező és irányító munka nélkül nem működhetett volna a faluközösség, kimozdult volna megszokott kereteiből a megélhetést biztosító termelés.

A gazdasági szervezés mellett a bíró és a tanács fontos feladata volt az egyénről átvállalt és közösségivé tett kötelezettségek teljesítésének biztosítása. Ez a funkció egyben a közösség fejlettségének, az autonóm paraszti önigazgatás meglétének is jeles bizonyítéka. Mit értünk ez alatt? Talán példával magyarázhatnánk meg legjobban. A földesúr és a jobbágy viszonya alapvetően két személy magánjellegű jogi kapcsolata. Eredendően a jobbágy szolgáltatásait, járadékait a földesúmak vagy képviselőjének magának kellene beszedni. A jobbágy azonban általában nem magányosan, hanem közösségben élt. Ha jól szervezett és kellő autonómiával rendelkező ez a közösség, akkor a jobbágy tartozásainak teljesítését ideiglenesen magára vállalja. A parasztközösségek együttesen kerülnek szembe földesurukkal. A közösség igyekszik a legkedvezőbb járadékformát és a legkevesebb járadékot kiharcolni. Amit a megkötött szerződések vagy a fennálló törvények értelmében adni kell, azt a közösség közvetíti a földesúrhoz. Előtte, illetve pénzjáradék esetén esetleg utána is a közösség beszedi tagjaitól a járadékot. A jobbágy és a földesúr magánjellegű kapcsolatába tehát közbeékelődik a jobbágyközösség. A földesúr nem az alávetett jobbágytól szedi be a járadékokat, hanem egy meghatározott összegben a közösségtől, amelynek a jobbágy is része, éltetője és néha adósa. Jól szervezett, magasrendű faluközösségben ugyanis a járadékbeszedés és a járadéktovábbítás művelete jórészt elválik egymástól. A beszedés nem mindig előzi meg a továbbítást. Ilyenkor a közösség tulajdonképpen hitelezi jobbágytagjai tartozását.

Kecel történetében a jobbágyközösségek effajta működésére és ilyen szellemű munkálkodására sok példát ismerünk. Kár, hogy források hiányában nagyon keveset tudunk a járadékok közösségi beszedésének rendjéről, a tartozások nyilvántartásáról stb. A továbbítás, a közvetítés jóval egyszerűbb rendje már ismertebb. Az úrbéri viszonyok tárgyalásánál írtunk a kontrak68