Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás
84 Ft-ot. Ebből 60 Ft-ot valószínűleg készpénzben kapott meg, 24 Ft-ot pedig egy pár új és egy pár „fejellés" csizma formájában. A bíró és a tanács elsősorban a hatalmat, az államot és a földesurat képviselte a falu előtt. A vármegyei hivatalok számára a falusi bíró azt az embert jelentette, aki végrehajtja, illetve segít végrehajtani az állami rendelkezéseket, betartatja a törvényeket. A bíró felelt az állami adók beszedéséért, a megfelelő számú katona kiállításáért, alkalmanként a községben elszállásolt katonaság ellátásáért. Meg kellett szerveznie a vármegye által elrendelt közmunkát, pl. dunai vagy őrjegi töltésépítést stb. A földesúr azt várta a bírótól, hogy a földesúri hatalmon és jogokon a faluban ne essék csorba: a lakosok rendben kiadják a természetbeni járandóságokat, teljesítsék a robotot, fizessék a pénzben fizetendő járadékokat. Azzal, hogy a bíró az állami és földesúri hatalom képviselője volt, személye sérthetetlennek látszott. Hasonlóképpen az esküdteké is. Korábban idéztük az 1766. évi érseki utasítást, amely a jobbágyok figyelmét fölhívta az elöljáróik iránti tiszteletre. Volt is nagy perpatvar, ha valaki a bíróra vagy valamelyik esküdtre sértő dolgot mert mondani, mégha az igaz volt is. Például 1789-ben, öreg korában Gyuricza Jakab, aki egyébként 8 évig volt keceli bíró, nagy gőgjében „Görbe nyakú Tóth Mátyás"-ként emlegette az egyik esküdtet. Kijelentését azonnal följegyezték és szaporították vele vétkeinek számát. Még nagyobb bűnt követett el Raffai György 1790-ben, mivel a kocsmában „hunczutolta" a tanácsot. Tizenkét pálcza ütésre ítélték, de betegségére való tekintettel nem hajtották végre a büntetést. Amikor a bíró az állami és a földesúri hatalom képviselőjének számított a falu népe előtt, ugyanakkor a faluközösség első embere is volt. A feudalizmus időszakában a jó keceli bíró mindvégig megmaradt keceli telkes jobbágynak. Nem felejtette el, hogy paraszt és hogy hova tartozik. Jobbágyparaszti ésszel gondolkodott, ítélkezett és intézkedett. A keceli jobbágyparasztság érdekeit szem előtt tartva tárgyalt az állam és a földesúr meg- bízottaival, valamint más helységek képviselőivel. A hagyományos elvek és jogszokások szerint élő faluközösségben átmenetileg első volt az egyenlők közül. Ettől a közösségtől azonban nem távolodhatott el, mert megbízatásának lejárta után az „egyenlők" sorába kellett visszakerülnie. Ha valamelyik bíró elfelejtkezett erről, és paraszttársai érdekeit szem elől tévesztve állandóan uraihoz dörgölőzött, elveszthette a nép bizalmát. így járt Gyuricza Jakab, aki 1777 és 1785 között nyolc évig volt keceli bíró. Fölöttébb igyekezett kiszolgálni földesurát. Az ő bírósága és „gondviselősége" alatt tárgyalta a legtöbb keceli vonatkozású ügyet a kalocsai úriszék. Tárgyalás nélkül brutálisan megveretett és megvert embereket. A kezében lévő büntető hatalmat személyes bosszúra is fölhasználta. Magatartásának meg is lett az eredménye. A keceli nép gyűlölte, és ahol tudott, ártott neki. 1790-ben pl. 67
