Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás
dővé vagy árvatútorrá választhatták őket. Még a látványos bukás sem jelentett végleges szakítást a vezető tisztségekkel. A bíróra nagy felelősség nehezedett, különösen a rossz emlékű eseményekben gazdag esztendőkben és a nagy sorsfordulók idején. Mindig a nép és a hatóságok között kellett keresni a helyét. Ki kellett szolgálnia a vármegyei és állami hatóságot, valamint a földesurat. Ezek rendszerint azt várták tőle, hogy időben szedje, illetve szedesse be a nép adóját, természetbeni járadékait: küldjön a hadsereg számára katonának való legényeket, tartsa kordában az elégedetlenkedőket, ügyeljen a rendre, követelje meg és ítéleteivel serkentse a jó erkölcsöket, az elöljárók iránti tiszteletet és engedelmességet. Miközben igyekezett minden követelménynek eleget tenni és legjobb képességei szerint kiszolgálni az urakat, nem téveszthette szem elől az általa képviselt lakosság érdekeit sem. Amennyibe egyértelműen hátat fordított népe érdekeinek, nem maradt el a kellemetlen eredmény: a nép zúgolódása, lázongása, felsőbb fórumok előtti vádló panaszkodása és a következő évi meg nem választás. A szigorú feltételek ellenére a közéleti érdeklődésű és vezetői képességekkel megáldott módos telkes jobbágyok törekedtek arra, hogy bírók legyenek, hiszen e tisztség viselése a rangon és hatalom birtoklásán kívül alkalmanként anyagi előnyökkel is járt. Éppen ezért úgy véljük, Kecelen soha nem volt divatban a más tájakról és korábbi századokból ismert „soros bíróság", vagyis a házak sorrendjében, tehertételként vállalt bírói tisztség. Itt bírónak lenni a vele járó kellemtelenségek ellenére rangot, elismerést, társadalmi és gazdasági előnyöket jelentett. Törekedtek is e címért a számba jöhető nagygazdák. Az anyagi előnyök sorában mindjárt ott volt az adók alóli mentesség. A bíró ugyanis a legtöbb földesúri szolgáltatástól megszabadult bírósága idejére. Emellett a féllegálisan és illegálisan megszerezhető hasznok és gazdasági előnyök száma szinte végtelen volt. Elég, ha itt néhány példát említünk. A bíró a köz érdekében tett utazási költségeit elszámolta önmagának. Ezek az utazások legtöbbször magánérdekeit is szolgálták. Miként az esküdtek, ő is kapott pénzt az érdekeltektől, ha kiment kárt becsülni, vagyon nagyságát felmérni stb. A XVIII. században azoktól a gazdáktól, akikről bebizonyította, hogy nincs elég „tehetségük", elvehette a jobbágytelket és más jobbágynak adhatta, illetve az ilyen gazdacserékre javaslatokat tehetett az uradalomnak. Elgondolhatjuk, mennyi visszaélésre és haszonszerzésre adtak lehetőséget az ilyen akciók. A homokosztások, parcellázások, a bérelt puszták felosztásai idején a legértékesebb területeket biztosíthatta magának a bíró stb. A sort folytathatnánk oldalakon át, de fölösleges. A bíró munkájáért a községtől rendszeresen fizetést is kapott. Az 1814- 15. évi számadások szerint a bíró salariumára kifizettek a falu kasszájából 66
