Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Községi igazgatás, faluközösségi önigazgatás
idézett Haszilló-per egyik vallomása, amelyben a vagyonperlő, következésképp, jócskán elfogult Haszilló utódok azt mondták néhai nagybátyjukról, Haszilló Mihályról, hogy egész életében dologkerülő volt. Felesége és mostohafia gazdálkodott, ő pedig - esküdt lévén - a tanácsházán üldögélt. Ha tanulmányozzuk a keceli esküdtek névsorait, láthatjuk, hogy a XVIII. században nagyon kevés volt az új név. Inkább hosszú éveken át ugyanazok a nevek ismétlődtek, pontosabban egy bizonyos körből, a leggazdagabb, legbefolyásosabb gazdák csoportjából kerültek ki az elöljárók. Bizonyos nevek rendre visszatértek: egyszer bíróként, máskor borbíróként, ismét máskor adószedőként vagy egyszerűen esküdtként. Egy-egy név viselője sok éven át szerepelhetett valamelyik közfunkcióban. Jeles és sokat szereplő tanácsbéli ember volt a XVIII. században: Raffai András, Elő Ádám, Ambrus Mátyás, Gyuricza Jakab, Rácz András, Rúzsa István, Minda István, Haszilló Mihály, Paksi István, Flaisz Tamás, Onódi Mihály. A XIX. század első felében: Antóni Pál, Borbényi János, Flaisz Mihály, Babanyecz Imre, Herczeg András. Némelyik családnév csak akkor tűnt el az esküdtek névsorából, amikor a família csillaga leáldozott: pl. kihalt, elszegényedett, nem akadt esküdt- ségre alkalmas férfi családtagja stb. A falufoglalók generációjából és közvetlen utódaiból említhetnénk a Tóth, az Onódi és az Elő nevet, amelyek később elvesztették közéleti jelentőségüket. Ugyanezt mondhatjuk a gazdag Raffai nemzetségről. A XVIII. század végén, illetve a XIX. század első felében jutott szerephez az Antóni, a Paksi, a Borbényi, a Herczeg és a Babanyecz nemzetség, hogy azután újabbaknak adja át helyét. Az 1830-as, 1840-es évek fennmaradt esküdtlistáiból úgy látszik, hogy ebben az időben gyorsabb volt a cserélődés, mint korábban. Gyakran tűntek fel új nevek. Szereplésük nem volt mindig tartós. Ebben közrejátszhatott az a tény, hogy az egésztelek- birtokosok száma erre az időre lecsökkent, ugyanakkor megnövekedett a negyedtelkes, féltelkes középparasztok száma. Másrészt ebben az időben valószínűleg nem is tartották kívánatosnak a tartós és hosszú közszereplést. A választási lajstromokon ebben az időben rendre föltüntették, hogy az esküdtet mikor választották meg először. Számon tartották tehát, hogy hány éve esküdt. A cserélődésben azonban rendszert nehezen fedezhetünk föl. Egyes esküdtek egy-két év után kimaradtak a testületből, mások 8-10 évig szerepeltek folyamatosan. Kisebb megszakításokkal pedig némely esetben évtizedekig követhetjük egy-egy személy felbukkanását vezetői tisztségekben. Általánosságban megállapítható, hogy 1734 és 1848 között a keceli esküdtek és a választott tisztségviselők mindig a helybeli birtokos parasztság köréből kerültek ki. Paraszttelepülésről lévén szó, azt mondhatjuk, a parasztközösség önmagát igazgatta és nevelte választott képviselői által. A parasztközösség azonban jóval tágabb volt, mint a képviselőket elindító és 60
