Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Jobbágysorban (úrbéri, állami és egyházi kötelezettségek)
Néhány adatból úgy látszik, hogy Kecelen is lakott beszállásolt katonaság a XVIII. században. 1784-ben a többször emlegetett kvártélyházról már úgy írtak, hogy ott régen katonák laktak. Az összeírás időpontjában tehát feltehetőleg már csak a neve volt kvártélyház az épületnek. Ha lakott helyben katona, ha nem, nagy terhet jelentett a falu népe számára a katonatartás kötelezettsége. Évente hatalmas mennyiségű zabot, szénát, szalmát és lisztet adtak a keceliek a hadsereg számára. Mindezeket szekerekkel messze földekre kellett fuvarozniuk. Időnként szekérfogatokat adtak a hadsereg szállításához is. A XIX. század első felében legtöbbször Kecskemétre, Nagykőrösre hordták a zabot és a szénát. A XVIII-XIX. században a tanács gyakran rendelt el helyi közmunkát. Kisebb-nagyobb községi építkezések, helyi út- és hídjavítások mindig adódtak. Ezeknél azonban jóval súlyosabb terhet jelentettek a vármegyei közmunkák, amelyekre rendszeresen kirendelték a kecelieket is, sőt XIX. századi adatok szerint előre meghatározták e munkák mennyiségét, és teljesítésüket szigorúan megkövetelték. A keceliek vármegyei közmunkájának gyakori színtere volt az Őrjeg, az Őrjegen átvezető vádéi töltés javítása. Természetesen nem csak keceliek dolgoztak itt, hanem más helységbeliek is. Sokszor rendelték a kecelieket a dunai töltésekhez is közmunkára. A töltésépítések közmunkái alkalmával, úgy látszik, a gazdagabb jobbágyok pénzért szegényebbeket fogadtak meg maguk helyett. A XIX. század első felében, amikor eleve adószerűén előre meghatározta a vármegye egy- egy helység közmunkájának mennyiségét, a munkák egy részét a község pénzért megválthatta. Elsősorban azokat a munkákat tekintették megválthatónak, amelyeknek színtere messze esett az adott településtől. 1839-ben pl. Kecel 520 forintért megválthatta azt a munkát, amelyet a Pestről Hatvanba vezető út építésén kellett volna a falu népének leszolgálni. A dunai töltések készítése, az őrjegi töltések és az országutak javítása rendszeresen visszatérő közmunkaalkalmat jelentett a keceliek számára. A XVIII. században azonban előfordultak olyan különleges közmunkák is, amelyek egyrészt ritkábban adódtak, másrészt a XX. századi ember számára érdekességként, kuriózumként hatnak. Ilyen különleges közmunka volt a vadállatok irtása, a farkasvadászat és a sáskatojás pusztítása. Utóbbi kettőre 1784-ből ismerünk jó példát. 57
