Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Jobbágysorban (úrbéri, állami és egyházi kötelezettségek)
Kecelen az úrbérrendezéskor 66 3/s telek került föl az úrbéri tabellára. Ha elhanyagoljuk a zsellérek adózását, minden egész telekre 53 forint földesúri járandóság jutott. A zsellérek adózásának bekalkulálásával is azt mondhatjuk, hogy egész telkenként kb. 50 forint földesúri járandóságot kellett szolgáltatni évente. Ennek megfelelően pl. a másfél telkes Raffai Andrásra évi 75 forint, a féltelkes Hemző Mihályra évi 25 forint, a negyed telkes Böbék Jánosra pedig évi 12,5 forint földesúri járadék jutott. A fentebb már bemutatott számolási mód szerint az 50 forint 300, a 75 forint 450, a 25 forint 150, a 12,5 forint 75 gyalognapszám árának felelt meg. Bár az 1770. évi kontraktusok 10 évre szóltak, 1776-ban az új kalocsai érsek, Patasics Ádám új kontraktust adott Kecel népének. Ez egy évre szólt, de ígérte a meghosszabbítás lehetőségét, kikötve, hogy a falu vezetői egy hónappal év vége előtt jelezzék szándékukat. Az 1776. évi kontraktus elvei és megváltási gyakorlata azonos volt az 1770. évivel. A konyhára valókon kívül gyakorlatilag minden szolgáltatást pénzben váltottak meg a keceliek. A megváltási összegek sem változtak, csak a végösszeg lett több, amiatt, hogy a megváltások közé került a két szárazmalom jövedelméért járó 50 forint, valamint Ökördi és Ács puszta egy részének 270 forintos bérlete. így az évi úrbéri járadék-megváltási összeg 3 820 Ft-ra emelkedett. Az 1776. évi kontraktus volt az utolsó, amelyet ismerünk a keceli kontraktusok sorában. A XIX. század A XVIII-XIX. század fordulója tájékán Kecel népe szerződéses jobbágyból robotoló jobbággyá vált. Ez a helyzetrosszabbodás nem állt egyedül a környéken, mivel hasonló folyamat játszódott le a kalocsai érseki uradalom más helységeiben is. Kecel történetében a rendszeres robot első említését 1796-ból ismerjük. 1804-ben három keceli lakosra 12 pálcát üttetett a tanács, amiért nem mentek el a robotra. Az 1820-as években már nem volt újdonság a robotolás. Panaszt sem találunk ellene. Gyakorlatáról a különböző tisztségviselők és robothaj tók panaszaiból, siránkozásából értesülhetünk. A robotoltatás igazi „kivirágzása" a feudalizmus utolsó két évtizedében következett be Kecel tájékán. Akkor, amikor Kecel kivált az érseki uradalomból, és az új káptalani uradalom kötelékébe került. Ez a későn született uradalom már önmagában is történelmi anakronizmus volt. Még inkább azzá tette a gazdaságpolitikai kérdésekben teljesen járatlan, de az irányítás jogához görcsösen ragaszkodó, maradi gondolkodású korabeli káptalan. Nincs itt terünk arra, hogy elemezzük a káptalani uradalom belső helyzetét, irányításának rendjét. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy az 1840-es években az uradalom csak vergődött, alacsony színvonalon, kevés értéket ter54
